Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Oroszi Sándor: Temessziget kontra kincstár

tán a réti földeket (amit a kincstárt illetően 1485 kh 1525 Dőlnek - 855,1 ha vett) mint a volt határőröknek a réti szolgalom megváltása fejében adandó földet tüntette fel. Holott a szigeten a volt határőrök mindig csak mint „haszontulajdonosok" bírták a rétek felét, míg a másik, a kincstár kezelésében lévő felét nem terhelték szolgalmak. (Ez az említett szemléletből, a „főtulajdonos haszontulajdonos"-ból következett, tehát a réteket illetően szolgalmak nem is keletkezhettek.) Végül a harmadik gond az volt, hogy Mátyus az osztrovaiak szolgalmi (helyesebben „haszontulajdonosi") jogát a többi, kisebb szigetre is kiterjesztette. Pedig ott csak a kincstárnak fizetett taxa fejében legeltethettek, így azok a megváltásnak nem képezhették az alapját. (Hasonlóan a főszigeten lévő rétek másik, csak bérfizetés mellett használt feléhez.) Mind a „Gutachten"-ban, mind az „Elaborat"-ban kifejtett és érvényesített nézetek azonban nem Mátyus „találmányai" voltak, még nem is csak a falusiak bemondásán alapultak, hanem részben az uralkodó, részben a temesvári katonai parancsnokság korábbi rendeletein. Az osztrovaiak ugyanis már az 1859. évben felségfolyamodványban kérték a „főtulajdonost", hogy számukra az erdőkbeli használatot (faizást) biztosítsa. Az uralkodó 1859. szeptember 16-án ezt meg is tette, bár itt utalunk arra, hogy az 1850. évi határőrvidéki alaptörvény ezt szintén tartalmazta.

13 (Úgy tűnik, hogy a temesszigetiek már akkor is csak nehézségek árán tudták érvényesíteni a faizási jogukat.) Szintén felsőbb, katonai leirat (1868. május 5-én kelt) intézkedett a „rétöblözetek" községnek, illetve magánosoknak történő átadásáról. Ezek az „öblözetek" általában a szigethez történő odahordással keletkeztek, tehát területnagyobbodást jelentettek, és a folyókon általánosan ismert jelenségnek számítottak.

14 Bár az említett hadügyminisztériumi leiratot a későbbiekben nem találták meg, de Mátyus sem ebben, sem I. Ferenc Józsefnek az osztrovaiakhoz intézett pártoló parancsában nem kételkedhetett. Tehát ennek megfelelően tett a sziget erdő- és legelőterületei megosztására javaslatot. Az elkülönítési bizottság, a „Central-Comission für Ablösung der Forstservituten im ungarischen Grenzlande" működése során tehát eljutott a megosztás kapujába, amihez Mátyus szakvéleménye és megoldási javaslata adta az alapot. „Osztrova község szolgalmának megváltása [azonban! - írta 1888-ban az országos főerdőmester, Bedő Albert - a fennállott katonai bizottságok által azon alaki hiba miatt nem lett véglegesítve, mert a legfelsőbb »Patens«-ben [értsd: az 1873:XXX. tc. alapjául szolgáló 1871. június 8-ai uralkodói rendeleti csak a volt román és szerb bánsági erdőségek lettek érintve, holott Osztrova szigetcsoport azon időben a német bánsági ezredhez tartozott.'"

5 Itt azonban tudnunk kell, hogy nemcsak „alaki hiba" volt, hanem a pénzügyminisztérium 1879. december 16-án arról értesítette mind a végvidéki 13 Az alaptörvény szövegét közli pl.: GUGGENBERGER Gy. 1904. Az erdőkre vonatkozó részeket külön magyarázza a 69-81. oldalakon. 14 Ezen odahordással keletkezett, a tiszai részekre jellemző erdőkre lásd: OROSZI S. 1988. 68. 15 OL. K-184. 1917-B/2-119.566. (1888-25-30.693.)