Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Csoma Zsigmond: A régi magyar, hungaricum szőlőfajták történeti-ökológiai, ethno-ampelográfiai vizsgálata (A középkortól a XX. század közepéig)

Nyugat-Magyarország és a Dunántúl szőlészetében a XIX. század közepén megjelenő „Hooibrenkolás" eljárása (szálvessző hagyása és vízszintes lekötés) körüli vitában viszont azzal érveltek, hogy ez az eljárás egyes vidékeken már ismert régi eleme volt a termesztéstechnológiának. Vagyis az egyszerűsített, csak rövidre metszés mellett egyes fajtákat hosszabb csapra vagy szálvesszőre is hagytak, amit sokszor rudasra metszésnek is neveztek. Ez jelzi, hogy területenként és szőlőtermelő közösségenként (elsősorban Nyugat-Magyarország német nemzetiségű gazdák lakta borvidékeken és a minőségi bort termelő Balaton-melléki szőlőkben) is paraszti gyakorlatnak számított már ekkor. A Hooibrenk-féle metszés lázas sietségú dunántúli vizsgálatát az indokolta, hogy szabadalomra terjesztették fel. A szálvessző hagyásának és a másik, szomszéd tőke felé húzásának vízszintes lekötése Franciaország északibb borvidékein és a Rajna mentéről terjedt kelet felé. Valószínű a metszés belső fejlődése eredményeként alakult ki és terjedt el a XVIII. századi fajtaátvétellel ez a módszerű hosszúra metszés, míg Sopron környékén már korábban, középkori módszerként élt a szálvesszős fejművelés metszési szokása.

39 KOPASZFEJMŰVELÉS A PARASZTI SZŐLŐK FAJTÁINÁL J. Metzger szerint az alacsonyművelés Nyugat- és Közép-Európában a 16-17. századi természeti, gazdasági, társadalmi változások hatására terjedt el a korábbi lugasművelés visszaszorulásakor.

40 Égető Melinda ezzel szemben a XIII-XIV. századtól véli az alacsonyművelés egyeduralomra jutását a Kárpátmedencében.

41 Schams a XIX. század elején mindenesetre az alacsonyművelést már teljesen általánosnak látta. Az állandóan sárszemre metszett fejművelést a tőkefej kerek bunkós alakja alapján kopaszmetszésnek nevezték. Térképre vetítve látható, hogy NyugatMagyarország és a Dunántúl, valamint az Alföld szőlőterületeinek döntő többségét a XIX. század második felében kopaszra metszették. A kopaszmetszéses tőkék bár külső jegyeiben első pillanatra hasonlítanak, mégis két, eltérő szőlőkultúrát képviseltek. Dunántúlon Veszprém megyétől délre a Dráva és a Duna vonaláig, valamint a Dunakanyarban Budától északra gyalogművelésű (karó nélküli, erősen csonkázott) kopaszra metsző területet találunk, míg Fejér megyétől északnyugatra karók melletti, nem csonkázó, kopaszmetszéses szőlőterületek nyúltak el. A két terület határa közel azonos a török hódoltságéval, vagyis a balkáni eredetű vörösborkultúráéval, a gyalogművelésű kopaszmetszéses területtel.

42 Az egymástól eltérő szőlőkultúrák kopaszmetszésú fej" CSOMA Zs. 1994-95. 158. 40 J. METZGER 1827. 143. 41 ÉGETŐ M. 1980. 73. 42 CSOMA Zs. 1994-1995. 143., 159.