Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Csoma Zsigmond: A régi magyar, hungaricum szőlőfajták történeti-ökológiai, ethno-ampelográfiai vizsgálata (A középkortól a XX. század közepéig)
(Auergrass), Carmenét sauvignon, Clairet de timoux, Clairette du pais, Chasselas blanc, Chasselas rouge, Gewürztraminer, Izabella, Klevner, Morillon hâtif, Morillon noir, Magdolna, Merlot, Muscadette fehér, Muscat violet noir, Oporto, Portigiesi kék, Pineau franc, Refosco, Rieszling, Rieszling wälscher, Ruländer, Sauvignon, Semilion, Saint Laurent, Sylvani kék, Sylvani zöld, Szlankamenka, Teinturier de grasse salache, Trollinger, Zimmertraube", vagyis Nyugat-Európa korabeli divatos fajtáit. 16 Az új fajták elsősorban az uradalmi szőlőkben terjedtek el, ahol a minőségi, eladható bortermelésre törekedtek. A paraszti szőlőkben ezzel szemben a kevesebbet termő és szakszerű termesztést igénylő conv. occidentalis fajtákat nem kedvelték. A minőségi, bort termő nagy hírű, dunántúli borvidékeken, éppen a nagyobb számú uradalmi szőlők jó példája nyomán hamarabb nyertek tért a nyugat-európai fajták, aminek pozitív hatása a paraszti szőlőkben is kimutatható. 1862 őszén a badacsonyi szőlőkben már 10-12 éves rizling- és traminiültetvényeket néztek meg a Zala megyei Gazdasági Egylet kiállításán részt vevő látogatók. Beszámolóikban azonban a kiállítási résztvevők megemlítették, hogy ezek a fajták nem érezték jól magukat, a sekély termőréteg, a szárító, meleg szél miatt. Azt írták: „nincs egybe szomorúbb és leverőbb látvány, mint egy badacsonyi rizling vagy tramin rakás, kis, hitvány fagyalfa bogyó alakú, apró cseprő fürtök és szemek lógnak és ezek is csak elvétve a tőkéken... hogy ilyen renovatióknál a rizling és szomorú kullogója (Trau-mir-nit) tramina el nem maradhat, - az már bizonyos". 17 A nem megfelelő minőségi szakmunkák, az új fajták igényeinek és tulajdonságainak nem kellő ismerete bizonyos mértékű idegenkedést szült az évszázadok óta megszokott és jobban ismert, bőtermő, a rejtett rügyeiből is vesszőt és fürtöt nevelő, erőteljes pontuszi fajták miatt. Egy 1881-ben Nagykanizsán megjelent népszerűsítő szakkönyv is csak az „első rendű" helységekben és azoknak ajánlotta a conv. occidentalis fajtacsoport fajtáit, akik saját szükségletükre vagy kedvtelésből inkább a minőségi bortermelést próbálták ki. 18 A traminit, a szürkebarátot és a burgundit javasolta ebből a célból termeszteni. A Balaton-mellékre a furmint mellett már az olaszrizlinget is ajánlotta a könyv. Ezzel az olaszrizling dunántúli diadalútját még jobban elősegítette, ami a fehérbort termő borvidékek borainak a XIX. század végi további egységesüléséhez vezetett. Az olaszrizling XIX. század végi terjedése, a XX. században pedig a fő és domináló borszőlőfajtává válása a korábbi jellegzetes eltérő ízű, zamatú, különböző fajtákból és a virágtermékenyülés érdekében vegyes telepítések fajtaarányából készült mustok és borok, valamint egyedi bukéjú, illatú nemes italok lassú eltűnését is jelentette. 16 Falusi Gazda, 1858. 89-90. 17 Falusi Gazda, 1863. 152. 18 A paraszti szőlőkben a conv. occidentalis fajtacsoport fajtáiról az elítélő, elégedetlen, csalódott véleményekre vö.: JANKÓ J. 1902. 261., a nagykanizsai vélemény: ÁRVAY 1.1881. 23.
