Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Csoma Zsigmond: A régi magyar, hungaricum szőlőfajták történeti-ökológiai, ethno-ampelográfiai vizsgálata (A középkortól a XX. század közepéig)

ven beszélés érdekében ampelográfiai szótárt kellett Hermann Goethének ír­nia, aki két évvel később a bogyók alakja szerinti csoportosítását is megjelen­tette Handbuch der Ampelographie címmel, azonban ez a mesterséges rendszer ma már nem áll fenn. 7 A szőlőfajták neveinek egységességét a számos - sokszor zavaros - népi, pa­raszti névadás után, a fajtaazonosítás és -leírás módszerének azonosságát a nemzetközi Ampelográfiai Bizottság ülései biztosították egyre nagyobb siker­rel (1873 Bécs, 1874 Wiesloch, 1875 Kolmar, 1876 Marburg, 1877 Firenze, 1878 Genf, 1879 Budapest, 1880 Geisenheim) a filoxéra pusztításának elhatalmaso­dásáig. AZ ELSŐ MAGYAR FAJTALEÍRÁSOK A dunántúli szőlőfajták rendszerezésével a Bél Mátyás pozsonyi evangélikus köréhez tartozó, Matolay János próbálkozott meg, 8 aki a soproni szőlőkről ké­szült leírásában a szőlőket négy csoportra osztotta: a duzzadtak, a fehérek, a szürkék és a csemegeszőlők. A fajtanevek azonosításához is hozzákezdett, megállapítva, hogy a „soproni Zapfete" = a tokaji furminttal, míg a „soproni Augster" = a tokaji góhérral azonos. A nyugat-európai fajtákra is felhívta a fi­gyelmet, így a rizling, veltelini, tramini, olaszrizling, cirfandli fajtákra. A fur­mintot Tumidulának (dagadt, hólyagosnak) nevezte és ampelográfiailag leírta. (Valószínű csak telt fürtű, „Hólyagos Furmint" klóntípust láthatott, mert kü­lönben elrúgott bogyókat és partenokarp kis szőlőbogyókat is megfigyelt és az elítélő, becsmérlő népi terminológiákat is rögzítette volna.) Matolay után csak Mitterpacher Lajos próbálkozott a szőlőfajták ampelog­ráfiai leírásával az Elementa 2. kötetében, ahol 36 fajtát írt le. 9 Ezt az ampelog­ráfiai tankönyvi részt a prágai Sebastian Hölbling munkássága hatására - aki 1777-ben Alsó-Ausztria szőlőfajtáinak első rendszeres leírója volt - készítette el. A levél, fürt ampelográfiai bélyegeit adta meg, azonban ezek alapján - az adatszegénység miatt - az azonosítás szinte lehetetlen. A szőlőfajtákat latin né­ven írja le a zárójelbe tett német és esetleg magyar névvel. így a „Rothe Zier­fahnler, Pihähul, Rothe Mehlweisse, Rothe Muskateller, Gross-schwarze, Schwarze Abendroth, Schwarze Muskateller, Schwarze Raisler, Schwarze Fränkische, Schwarze Zierfahnler, Schlehen Schwarze, Schwarze Burgunder, Schwarze Zapfner, Schwarze Geisdutte, Ketske Szőllő-Weisse geistutte, Grüne Lägler, Weisse Zapfnen-Furmint, Weisse Augster-Gohér Szőllő, Grüne Mehl­weisse, Grüne Muskateller, Weisse Muskateller, Grüne Burgunder, Weisse Ra­isler, Zuckerweinbeere, Seeweinbeere, Silberweise, Grüne Zierfahnler, Weisse 7 H. GOETHE 1876., H. GOETHE 1878. « RAPAICS R. 1940.181., 220-221. ' MITTERPACHER L. 1779. II. 22-30.

Next

/
Thumbnails
Contents