Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

DARVASNÉ MOLNÁR ANNA: Múzeumpedagógiai szakmai gyakorlat a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban I.

nyésztés története szempontjából gondoljuk ezt végig, igaz, hogy az európai gazdaság alakulásával összhangban növekvő vagy csökkenő mértékben, de az állattenyésztés a magyarság életében mindig jelentős szerepet töltött be, tehát a folyamat egy ezredévet átívelő kiállításban is végigvihető. Amennyiben ez az állandó kiállítás megvalósul, a folyamatosan rendezett, igényes időszaki kiállításoknak kell majd a látogatók számára a „mindig újat" nyújtaniuk. Közhely, hogy mi, múzeumpedagógusok az állandó kiállításokkal szívesebben dolgozunk, már csak azért is, mert több idő jut a feldolgozásra, a foglalkozástípusok tervezésére, kidolgozására, a megvalósításhoz esetleges pályázati támogatás megszerzésére, hatásvizsgálatokra a további építkezéshez. Röviden: egy nevelési-oktatási koncepció végigvitele időigényes. Ezért egy, a magyar állattenyésztés történetének ezer évét is bemutató tárlat gondolatát támogatjuk, de az állandó kiállításhoz sokkal több kell, mint a jelenlegi időszaki kibővítése, az esetleges hibák és hiányosságok kijavításával. Nem tagolódhat ennyire mereven korszakokra, melyekben egy-egy témakör búvópatakként megjelenik, majd eltűnik, mert az ok-okozati összefüggések a múzeumpedagógus számára (is) követhetetlenné válnak. Visszatérve a jelenhez: nagy lehetőség, hogy kiállításainkban nemcsak a háziasítás és a háziasított állatok tenyésztéstörténeti összefüggéseit mutathatjuk be, hanem lehetőségünk van a háziasított és vadon élő állatok élőhelyeinek, életmódjának, alkatának, táplálkozási szokásainak különbségét is szemléltetni, egyes háziállatok vadon élő ősét is bemutatni, (például házi sertésfajták és vaddisznó, házinyúl és üregi nyúl dermoplasztikája.). Külön szinten van a vadászati kiállítás nagyvadas terme és az erdészeti kiállítás, de ezek az állatok és élőhelyük összefüggésében foglalkozásainkon összekapcsolhatók. A múzeumi árusítóhely kialakításával kisebb területre szorult a természeti értékeket bemutató kiállítás, amely szűkös a nemzeti parkok, a természetvédelmi területek jellemző élővilágának a bemutatásához, a halászat jól kapcsolható a vadászathoz (halász-vadász, gyűjtögető életmód). A múzeum jelentős figyelmet és helyet szentel a háziállatok és vadon élő állatok bemutatásának, s ha mi egyetemi hallgatók múzeumpedagógiai gyakorlati foglalkozásain nem elvont, általános múzeumpedagógiai ismeretekkel akarjuk lexikális tudásukat bővíteni, akkor a foglalkozásoknak kiállításainkból kell kiindulniuk. Ez nem szükségszülte kényszer, amelynek kénytelen-kelletlen teszünk eleget, hanem nagy lehetőség. A legelső, legfontosabb, amit közvetíteni akarunk, éppen ez: a nagy lehetőség felismertetése, e kiállítások használhatósága a nevelésoktatás folyamatában. Kiállításainkban a lényeges összefüggésekre és az odavágó módszerekre hívjuk fel a hallgatók figyelmét. A megfigyelés: A múzeumban látott állat nem szalad el! Türelmesen viseli, míg a gyerekek alaposan megfigyelik méretét, színét, alkatát, szarvát vagy agancsát, szőrét, agyarát. Aztán észreveszik a lőtt sebet az állaton, üvegszemét, tán azt is, mennyire poros. Különösen a kisebb, 10 éven aluli gyerekek, akik nemcsak megfigyelnek, de érzelmekkel közelítenek. A megfigyelés lehetősége mellett tehát nagyon fontos az érzelmi megközelítés, a ráhangolódás segítése. Néhány példa: kisiskolások valamelyik jeles napi vetélkedőre (pl.: Föld napja, Madarak fák napja, Biodiverzitás napja) a kiállításon bemutatott állatok egyikét rajzolják kitűzőjükre, a nevezési lapra írnak és rajzolnak róla, a vetélkedőn a csapat jeligéje a választott állat neve. A múzeum Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontja rendszeresen szervez