Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

DARVASNÉ MOLNÁR ANNA: Múzeumpedagógiai szakmai gyakorlat a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban I.

tizedeken át jellemző típustémák: baromfiudvarban magot szóró asszony vagy gyerek, általában az állatetetés, pl. ketrecben tartott nyulak etetése répával. Kicsinyeit etető állat, itt vezető helyen a sok malacát szoptató anyakoca, ritkábban tehén borjával, ló kiscsikóval, a gondoskodás ezernyi változata. Általában érezhető a látványélmény, a személyes kötődés is. A kisplasztikákon, grafikákon gyakori a ló elvontabb, szépségét kiemelő stilizált változata, vagy a bika félelmetes erejének ábrázolása. Ezek már elvonatkoztatottabbak. Főleg textileken jelenik meg a kakas: a dekoratív. A rajzokon gyakran szerepel a kutya a pásztor kísérőjeként, vagy a baromfiudvar lakójaként, kicsit „Gőgös Gúnár Gedeon"-stílusban, utánérzéssel. A falurajzok: emberek, állatok vidám, élénk színű, nyüzsgő sokasága. Házak, fák, szántóvetők, egy sor liba jobbról, szénásszekér szemből, lovas kocsi balra. Kis szorongással várom a 2001/2002. tanév rajzait, vajon érdekes téma maradt-e gyerekeink számára a magyar mezőgazdaság? Erre a pályázatra (ma már) viszonylag ritkán érkeznek Disney-figura másolatok, talán annak köszönhetően, hogy a kiállításhoz minden évben kapcsolódnak pedagógus megbeszélések, meg főleg annak, hogy mert ezek közül soha nem került egy sem kiállításra. Ez a pályázat olyan rangot jelentő megméretéssé vált, amelyre az iskolák a pályamunkákat gondos előválogatás után küldik. A pályázat témájából eredően ritka a vadon élő állat ábrázolása. A vadon élő állatok hogyan jelennek meg a gyermekrajzokon? A Magyar Mezőgazdasági Múzeum a kezdettől, azaz 1995-től vesz részt (magyarországi szervezőként) az ötletgazdák után Anton-Doorwerth néven ismert, európai vadgazdálkodási és természetvédelmi múzeumok körében meghirdetett meghívásos gyermekrajz-pályázaton, melynek ez évi témája a FARKAS volt. Az idei pályázatra cseh, észt, lett, holland, portugál, szlovák és természetesen magyar gyerekek rajzai érkeztek hozzánk. Elsősorban ez a közel száz, főleg alsó tagozatosok rajzaiból álló farkasábrázolás foglalkoztatott. Milyen kép él a magyar gyerekekben a farkasról? Milyen típusábrázolások jelennek meg? A gyerekek ismeretei hova vezethetők vissza? Első megjegyzés: hazánkban szabadon nem él farkas (leszámítva a néha határainkon áttévedtet, vagy az idén szenzációt keltő „nádi" farkas családot), így a gyerekek eleven állatot jó esetben az állatkertekben láthattak. Második megjegyzés: ez a minta olyan kicsi és esetleges, hogy az általános következtetésekre alkalmatlan. Mégis, a kevés rajz is határozott típusokhoz tartozik. Meséink farkasa: a diadalmas kismalac a hatalmas fa tetején, vicsorgó, éhes farkasok egymás hátán állva, alul a kopasz, már majdnem elérik, következik a drámai pillanat, mikor a kismalac elkiáltja magát: „forró vizet a kopaszra!" Mese a hét kis gidáról: itt a farkas többnyire buta ábrázatú, egyetlen rajzon tűnik megátalkodottan gonosznak, zöldszemét vészt jóslóan villogtatva mászik be a kéményen. Megjelenik a farkascsapat a dzsungel könyvéből, Akela magányosan a domb tetején, körülötte a csapat, néhány rajzon felismerhetően a rajzfilm ihletésére. A farkascsapat kevésbé meseszerűen is megjelenik a magyar és más országbeli gyerekek rajzain, úgy tűnik, általánosan ismert, hogy a farkas nem magányosan él. S természetesen itt van Piroska, illetve Piroska és a farkas, amint az erdőben találkoznak, s aztán a farkas, szemüvegben, főkötőben, ahogy illik, már a nagymama ágyában, átlényegülve. Sok festményen jelenik