Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

SZOVÁTAY ADRIENNE: A hazai baromfiorvoslás és -egészségügy története a két világháború között

lető (ún. kelésgyenge) csibék már 1-2 nap múlva bágyadtak, étvágytalanok, és a hasmenéses bélsár a végbélnyílás környékén beszáradva fehér, mészhez hasonló csomókat képez. A beteg csirkék fertőzik az egészséges tyúkok ivadékait is, amelyek között 2-4 hét múlva jelentkeznek az első megbetegedések, és ezek között is hasonló, de kissé lassabban fejlődő tünetek mellett következnek be az elhullások, amelyek egyes tenyészetekben a 80-90 %-ot is meghaladják. A kórokozó fertőzőképességéről doktori értekezést írt Hóf János (1928) és Vízy László (1930 • Azért, hogy egészségesen kikelő csibéknek ne legyen alkalmuk fertőződni, a fertőzöttségre gyanús csibéket el kell távolítani és megsemmisíteni, az egészségeseket viszont át kell helyezni tiszta helyre. Mivel a kórokozó savanyú közegben nehezebben szaporodik el, ajánlatos az elkülönített, egészséges baromfiakat jó minőségű aludttejjel itatni, és tartózkodási helyüket gyakran tisztogatni, valamint mésztejjel fertőtleníteni. Nyolc hetes kor után számottevő veszteségektől már nem kell tartani. Azokban az állományokban, ahol már jelentkezett a betegség, a megelőzés legfontosabb módszere az, hogy fertőzéstől mentes keltetőtojásokat kell tenni a kotló alá. Ezért idegen tenyészetből származó tojást csak akkor szabad keltetni, ha ott a betegség még soha nem fordult elő; s a saját tyúkok közül a fertőzötteket ki kell selejtezni. A fertőzöttség felderítése végett az összes tyúk vérét laboratóriumban megvizsgálták a kórokozóval szemben képződött ellenanyagokra, ún. agglutininekre. A fertőzött tyúkok vérében ezek az ellenanyagok csomókba tapasztották (agglutinálták) a vérhez adott ún. antigénkészítményben levő kórokozókat. Ezzel a módszerrel a kakasok fertőzöttségét is vizsgálták, s a fertőzötteket szintén kiselejtezték, azok ugyanis az ondójukon keresztül fertőzték az egészséges tyúkokat. A fertőzöttség felferítésére irányuló szerológiai vizsgálatokról doktori értekezést készített Bohus Béla (1932) és iff. Katona József (1934). A baktériumhordozó állatok szerológiai felismerése és eltávolítása az akkori kistenyészetekben sem volt egyszerű. A tenyésztők között az a felfogás uralkodott, hogy a fehér hasmenést Amerikából hurcolták be hazánkba, az első világháború után, a nagy arányú baromfiimporttal. Ezt megcáfolták Manningernek a kistenyésztők állományaiban tett, 1921. évi (tehát még az amerikai tenyészimport előtti) észlelései. A betegségnek a farmszerű tenyészetekben való elterjedésének mértéke már kellően ismert volt, de a népi kistenyészetekben való feltérképezésére regionális kutatásnak kellett megindulnia (Kis János, 1935). Szász Alfréd keltetési kísérletei igazolták, hogy a frissen tojt tojás mészburkára vitt fertőző csírák már nem tudnak behatolni a tojás belsejébe, tehát a kórokozó már a mészhéj képződése előtt bejutott a tojóból a tojás belsejébe. A tenyésztők egy része nem hitt a vérvizsgálat eredményében, mivel az esetenként fertőzött állatokban is negatív reakciót adott. Ez a jelenség a betegség gyakran hosszú lappangási ideje miatt fordulhatott elő, ezért ajánlották e vérvizsgálat minél gyakoribb megismétlését. Ugyancsak ezért a már mentesnek vélt állományokban is fel lehetett deríteni egy-két pozitív állatot, amelyet a mentesítés sikeréért nyomban ki kellett selejtezni." Az agglutinációs próba értékeléséről, valamint annak a paratífusztól való elkülönítő kórjelzésre való alkalmasságáról publikált OlneyJ. F. - Badareke, Otto (1928) és Hazay Miklós (1934). A Mycobacterium avium (madártuberkulózis-baktérium) által okozott gürnőkóros fertőzöttségét az ország különböző tájain végzett reprezentatív tuberkulinozással mérték fel. 1928/29-ben összesen 45 állomány közül 31-ben (70 %) egyetlen pozitív egyed sem fordult