Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

SZABÓ LÁSZLÓ PÉTER: Műtrágyázás Magyarországon a két világháború között

A növények hamuelemzése és a talajok kémiai vizsgálata egy adott pillanatban pontos képet ad a növények elemösszetételéről és a talajban felvehető formában jelenlévő tápanyagok mennyiségéről. A tenyészidőszak alatt viszont változik a talaj tápanyag-szolgáltató képessége és a növény is változó mennyiségben és arányban igényli a különböző tápanyagokat. A fenti vizsgálatok ugyan sok használható információt adnak a növények szempontjából fontos tápanyagokról, de csak hozzávetőleges következtetéseket lehet levonni a talaj termőképességéről és trágyázási igényéről." Pontos trágyázási recepteket nem lehetett ilyen módón adni, ezért csak tájékoztató jellegű trágyázási táblázatok készültek.

12 Ezek a táblázatok tartalmazták a szántóföldi növények termesztéséhez szükséges műtrágya adagokat a legfontosabb talajváltozatok figyelembevételével. A trágyaszükséglet viszonylag pontos megállapításának legjárhatóbb útja a saját gazdaságban végzett, több évre kiterjedő gondos kísérletezés volt A gyakorlati kísérletezés szükségszerűségéről GYÁRFÁS József így ír: „Milyen és mennyi műtrágyát adjak? A gyakorlat szempontjából erre csak egy lehet a felelet: A gazda olyan és annyi műtrágyát használjon, amivel a legjövedelmezőbben fokozza termését. Ezt pedig a gazdának csak saját földje mondhatja meg oly módon, hogy rajta az egyes műtrágyákat kipróbálja. A valamely gazdaságba, illetve annak egyes talajaira és különböző növényei alá legmegfelelőbb műtrágyát minden gazdának tehát magának kell kísérletezéssel kikutatnia."'

1 A kiszórás költségeinek csökkentésének egyik módszere a különböző műtrágyák összekeverése és együttes kiszórása volt. Ezzel az eljárással részint munkát lehetett megtakarítani, részint az összekevert műtrágya eloszlása is sokkal egyenletesebb lett. Természetesen ez nem volt alkalmazható minden műtrágya párosítás estén. A műtrágyák között lejátszódó kémiai reakciók miatt voltak olyanok melyeket egyáltalán nem, vagy olyanok melyeket csak kiszórás előtt lehetett összekeverni. A gazdák tájékozódásának megkönnyítésére állították össze az ún. „trágyacsillagot", amiről a keverési lehetőségeket és tilalmak lehetett leolvasni (4. kép)." A műtrágya elszórásának számos módszere ismert és alkalmazott volt. Legegyszerűbb kijuttatási mód a kézzel való elszórás volt. Jellemzően kisgazdaságokban alkalmazták. A munkát végző vállára akasztott zsákból vagy vetőkötényből kézzel merítve, előrehaladás közben jobbrabalra hinti a műtrágyát - mint a vetőmagot (5. kép). Ennél a módszernél alapvetően fontos volt, hogy egyenletesen legyen a kijuttatás. Csak az így elszórt műtrágyát lehetett alátakarással a talajban egyformán elkeverni. Az uradalmi üzemekben a műtrágya szórtan való kijuttatást többnyire már gépekkel végezték. Ilyen gépeket be lehetett szerezni külföldről, illetve hazai gyártmányok is rendelkezésre álltak. Magyarországon a mosoni Kliüne cég forgalmazott láncos szerkezetű szórva műtrágyázó gépet (6. kép)."

5 A műtrágyák sortrágyázással való kijuttatása már az első világháború előtt kezdett terjedni. Népszerűségét többek között annak köszönhette, hogy a szórva történő műtrágyázáshoz képest fele akkora mennyiségű műtrágyával lehetett azonos eredményt elérni. A vetéssel egy menetben, olcsóbban lehetett a műtrágyát kijuttatni. Nem volt az sem elhanyagolható szempont, hogy az akkoriban terjedő szárazgazdálkodási rendszerű növénytermesztésben sortrágyázással lehetett elérni a legjobb eredményeket."' Erre a célra kézi sorhintő gépet (taligát) használtak, vagy fogatos rendszerű, ilyen célra szerkesztett kombinált vetőgépeket. Ezek a mütrágyaszóró-