Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)
TAKÁCS MIKLÓS: Kisfazék - bögre - csupor
e vonatkozásban nemcsak a magyar, a szarmata, a hun vagy az avar, hanem a legtöbb germán nép Kárpát-medencei bejövetele és régészeti leleteinek időrendje között", igy egyáltalán nem tekinthetjük kivételes jelenségnek azt, hogy a honfoglaló magyarok legkorábbi Kárpát-medencei edényei sem keltezhetőek a 10. század középső harmada elé 8 . Bár e tény ennek ellenére is igényel némi további magyarázatot. Kiindulópontként ismételten rögzítendő: a fentebb utalt paradoxális időrendi késés létezése a népvándorlás-kornak szinte minden szakaszában kimutatható, és a jelenleg rendelkezésre álló leletanyag alapján csak igen ritkán oldható fel. Jelentőségét azonban ennek ellenére sem lenne szabad túlértékelni, mert létezése kutatástörténeti okokra vezethető visza. Pontosabban, a nagybetűs Véletlen az alapja, amelynek folytán még nem kerültek elő, vagy esetleg nem jutottak múzeumba egy-egy nép, jelen esetben a magyarok legkorábbi, jól keltezhető cserépleletei a bejövetel körüli időkből. (E kijelentés alátámasztásául elegendő arra utalni, hogy pénzzel keltezett honfoglaló magyar sírból eddig még sajnos sem hengeres nyakú edény sem talpas tál, sem pedig cserépbogrács nem került elő! E tény azonban annak fényénél értékelhető igazán, hogy Kovács László anyaggyűjtése szerint összesen eddig még csak öt(!) pénzzel keltezett, edényt is tartalmazó sírt ismerünk e korszakból. 9 ) így tehát: ha a kerámia, vagy más lelet „időrendi késésére" gondolatmenetet alapozunk, abszurd következtetésekre kell jutnunk. Vagy arra, hogy az írott forrásokban feljegyzett bevándorlási időpont hamis és elvetendő - így pl. fenti paradoxon alapján érvelt Kurt Horedt az avarok erdélyi bevándorlásának 568-as keltezése ellen, politikai felhangoktól sem mentes módon 10 . Vagy pedig oda kell kilyukadnunk ha az írott forrásokat is tiszteletben akarjuk tartani, és a tárgyi hagyaték új elemeinek a megjelenését is csak az első, pénzzel vagy más jól keltezhető lelettel való együttes előfordulástól származtatjuk —, hogy a Kárpát-medencébe külön-külön vándoroltak be az egyes népek, és csak évtizedekkel utánuk edénykészletük vagy más ingóságaik. Márpedig az bizonyos, hogy a tárgyak, így pl. a konyhafelszerelés egyes darabjai önmagukban nem szoktak, nem tudnak vándorolni 11 . A kerámia esetében pedig ebben a korban még csak a luxuskivitelű, illetve a bor vagy olaj szállítására használt edények esetében számolhatunk távolsági kereskedelemmel. Az elhangzottak részeként pedig ismételten utalni kell arra is, hogy a hengeres edénycsalád négy tagja, a talpgyűrűs tál, valamint a vödörszerű, a fazékszerű, illetve a gömbölyű aljú cserépbogrács a Kárpát-medence 9. századi leletanyagából hiányzik. E körülmény pedig irreálissá teszi ama föltételezést, miszerint a magyarok kerámiájukat a meghódított avar és/vagy szláv mesterekkel készíttették volna. Végezetül: a fenti paradoxon nem az egyetlen, amelyre a régészeti leletek és az írott források szinkronizálása során bukkanhatunk. Elegendő e vonatkozásban arra utalnom, hogy egy-egy középkori település keletkezésének és első írott említésének időpontja csak a legritkább esetekben esik egybe. II. Visszatérve előadásom témájához: a régészeti alapelemzések sikeres elvégzése után szerencsés esetben egy olyan tárggyal rendelkezünk, amelyből kikövetkeztethető az egykori mindennapi élet egy apró szelete. Az Árpád-kori magyar köznép táplálkozáskultúrájának vizsgála-
