Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)
CSÓK MÁRTA: Szolgáltatás vagy hivatás? (Múzeumpedagógia a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban)
közökre hívjuk fel a figyelmet, amelyek a jelenleg hazánkban élő kis- és nagyvadfajok elejtésére is alkalmasak. Itt beszéltünk - és ezt nagyon fontosnak tartottuk - a vadászatról és a vadász szerepéről A kisgyerekek lelkesednek az óriás medve vagy a hempergő kis róka látványától, s előbb-utóbb felmerül bennük a kérdés, hogy miért kell az embernek állatokat ölnie? Ez a kézenfekvő kérdés és ennek megválaszolása a múzeumpedagógus és a gyerek számára egyaránt a foglalkozás legnehezebb része. 5 A legegyszerűbb válasz - vagyis hogy az ember nem csak növényekkel táplálkozik és a túlszaporodott vadállomány előbb-utóbb veszélybe sodorná az emberi civilizációt - a kisgyerek számára egyrészt túl elvont, másrészt túl emberközpontú. Itt tehát, hogy ezt a kérdést objektív és szubjektív értelemben egyaránt tisztességesen megválaszoljuk, kissé bele kell menni vadgazdálkodási és környezetvédelmi kérdésekbe is. Ezeket a szempontokat csak óvatosan és igen leegyszerűsített formában hozhatjuk fel a gyerekeknek, mint ahogy művelődéstörténeti vonatkozású magyarázatok helyett inkább a régi főúri életmód pompáját, a vadászatok rangját, s ezzel Magyarország régi dicsőségét látszott célszerűnek hangsúlyoznunk, hiszen ez a gyerekeket büszkeséggel és kíváncsisággal tölti el. Fontos a vadász személyének előtérbe állítása is, hiszen ő az erdő fia, a bátor férfi, aki együtt lélegzik a fákkal és ismeri az állatok szokásait, mozgásuk irányát, búvóhelyeiket. A vadász bátorsága és a fegyverek forgatásában tanúsított ügyessége a gyerekek szemében imponáló. Sokat „segít" ebben a kérdésben Mátyás király, a magyar történelem nevezetes uralkodója, aki egyszersmind gyermekmesék hőse is. Udvara és pompás reneszánsz környezete, törekvései és grandiózus tervei elfogadhatóvá és indokolttá teszik a gyerekek szemében vadászatait. Ezt követi a nagyvadfajok és apróvadfajok végignézése, amely a foglalkozás csúcspontja, hiszen ilyen állatokat sem az autópályán haladó autóból, sem a túlcivilizált nyaralóhelyek környezetében nem láthatunk, így az is meglepő számukra, hogy az állatok olyanok, amilyenek! A rókát általában nagyobbnak és ijesztőbbnek, a vaddisznót kedvesebbnek és kisebbnek látják a valóságosnál. Életük, elterjedésük, szokásaik csaknem teljesen ismeretlenek előttük. Harmadik foglalkozásunk, amely a kertészettörténeti kiállításban {„Saláta Sára elment a vásárba") zajlik, múzeumpedagógiai szempontból szintén nagyon sok tanulságot rejt magában. Itt rövid kertészettörténeti bevezető után kezdetben a következőkre koncentráltunk: a gyümölcs- és növényfajok termesztése, a piacozás régen és ma, a gyümölcstartósítás módjai, a gyógynövények szerepe régen és ma. Gyakran előfordult, hogy néhány témát kiemelten, néhányat pedig csak érintőlegesen kezeltünk. Leginkább a gyümölcstartósítás került ilyen méltatlan helyzetbe, holott a helyszínen egy hangulatosan felépített, régi aszalóház-rekonstrukció is tanulmányozható, mégis talán ez az, ami a legkevésbé fontos a mai gyerek számára. Miért mondjuk ezt? Mint már említettük, foglalkozásaink vezérelve, hogy a kiálh'tás adta ismereteket úgy és olyan módon dolgozzuk fel a gyerekekkel, amely újabb, használható ismeretet nyújt vagy összefüggést világít meg a számukra, azaz, ha bizonyos tevékenységeket kötni tud mai, mindennapi életünk hétköznapi vagy ünnepi jeleneteihez (pl. a virágkötés vagy a gyógynövények szárítása, használata), akkor a ma végzett tevékenység értékesebb, gazdagabb lesz. Jó tudni, hogy a virággal köszöntés élő szokása középkori hagyományokra vezethető vissza, hiszen arisztokraták és egyházi méltóságok is előszeretettel küldözgettek egymásnak virágmagvakat, palántákat. Külön