Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

FARKAS GYÖNGYI: Propaganda és agitáció - Kollektivizálás Veszprém megyében (1948-1956)

Az agitáció A népnevelők a szervezési kampányok előtt rövid tanfolyamokon, politikai szemináriumokon és gyűléseken kaptak „kioktatást"}

1

^ Megfelelő agitációs „fegyverrel" a járási pártbizottságoknak kellett ellátniuk a vezető aktívákat. 1951 nyarán például 2-3 napos esti tanfolyamon készítették fel őket a tarlóhántás és az őszi betakarítás mellett a tsz-fejlesztés legfőbb feladataira

116

. Ezen a tapolcai járásból 50 párt- és 40 tanácsaktíva vett részt."

7 A helyi aktívák felkészítése a párttaggyűléseken, szemináriumokon és a tanácsüléseken zajlott. Külön népnevelőknek szánt kiadványok jelentek meg az agitáció során felhasználható érvekkel és módszerekkel, a hatásos agitáció fortélyait a megyei pártsajtó is terjesztette. „Élenjáró" népnevelők külön rovatban tárhatták a nyilvánosság elé tapasztalataikat, és a lap rendszeresen adott hírt a mintának tekintett szovjet népnevelők , ill. a hazaiak eredményeiről és hibáiról. A jó tsz-agitátomak a nagyüzemi gazdálkodás mellett szóló, a központi brosúrákból és a szemináriumok anyagából megismert általános érveket konkrét, helyi példákkal kellett „igazolnia": „Nem elég csak általános érveket, szempontokat hangoztatni az agitáció során, hanem szükséges, hogy a saját életükből vett konkrét példákkal egészítsék ki azt. Ekkor érzi a dolgozó, hogy valóban róla van szó""

8 - mondta a megyei pártbizottság agitációs és propagandaosztályának vezetője. 1950 augusztusában a bakonypéterdi tszcs tagjai 13 családot tudtak beszervezni a csoportba, amit a megyei pártbizottság annak tulajdonított, hogy a csoport helyesen végezte az agitációs munkát. Az agitáló csoporttag ugyanis azt mondta el, hogy „...mit vett ő abból, amit a félévi elosztás után kapott, és... hogy van férjhez menő lánya és mit tudnak neki stafírungot venni az elosztásból, és megkérdezte az egyénileg dolgozó parasztot, hogy ő tudna-e stafírungot venni abból, amit ő megkeres.""

9 Az általános érvek igazolására alkalmas konkrét példák azonban többnyire nem álltak a népnevelők rendelkezésre, a helyi tsz-ek gazdálkodásának adatai nem a nagyüzemi gazdálkodás előnyeiről győzték meg a lakosságot. A szervezésben résztvevő, naponta más-más községben agitáló, ún. külső népnevelők sem ismerték a helyi viszonyokat, ezért megmaradtak az általános „igazságoknál". A megyei pártbizottság 1951. augusztus elsejei, rendkívüli ülésén mint rossz példát enüítette Mihályháza község esetét, ahol a külső népnevelők nem ismerték a helyi tszcs eredményeit és csak általánosságban beszéltek.

120 Ennek elkerülésére általában az a gyakorlat alakult ki, hogy egy külső népnevelő mellé a helyi gazdákat és a köztük lévő kapcsolatok bonyolult hálózatát jobban ismerő helyi népnevelőt osztottak be. így alkottak egy népnevelőpárost, Az agitáció - a propaganda szerint - csak akkor lehetett igazán hatékony, ha a népnevelő személyes példamutatásán alapult. A Veszprémmegyei Népújság 1951. május 23-i számában „Egy falu két népnevelője" című írásában mutatta be a jó és a rossz népnevelő típusát: Bakos Mihály, a jó népnevelő, „... példát mutatott, mikor gabonabeadásból 200 százalékot teljesített és oklevelet kapott, mikor a tszcs-be elsők között lépett be, amikor a burgonyabegyűjtésnél több mint 30 mázsát leadott, majd látva, hogy a község előirányzata nincs teljesítve, feleslegéből még négy mázsát vitt a földművesszövetkezetbe..." Kállai Sándor, a rossz népnevelővi-