Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

PÁLÓCZI HORVÁTH ANDRÁS: Középkori régészetünk újabb eredményei és a környezeti régészet

nért folytatott hatalmi harcokkal. Általános vélemény szerint a természetes pusztásodás főként a kisméretű, gazdaságilag kevéssé életképes falvakat sújtotta.

6 A fő okok nyilvánvalóan az agrárgazdálkodás fejlődésében, a településszerkezet megváltozásában rejlenek (a nyomásos gazdálkodás térhódítása, a telekrendszer kialakulása, korszerűbb munkaszervezési formák), a háttérben azonban klimatikus tényezőket is sejthetünk. Azokon a vidékeken, ahol saját magam folytattam terepmunkákat, topográfiai gyűjtést, az alábbiakat figyelhettem meg. A Nagykunságban az Árpád-kori települések általában ma már teljesen kiszáradt folyómedrek, holtágak, erek partján találhatók. A 14. század végétől az újonnan telepített falvak így a kunok települései is - másképp helyezkednek el, rendszerint az árterület peremén, sekély állóvizek partján. Ugyanakkor a 12-13. századi falvak közül egyesek területén rendszeresen találhatók 14. századi leletek is, tehát ezek a falvak nem a tatárjáráskor néptelenedtek el, s ha el is pusztultak 124l-l242-ben, a lakosság a tatárjárás után visszaköltözött, s csak később hagyta el végleg a falut.

7 A Kisújszállás, Túrkeve és Karcag határában tett régészeti topográfiai és településföldrajzi megfigyeléseink (1-2. kép) arra engednek következtetni, hogy ezen a vidéken a hátságokon húzódó vízfolyások - így az Os-Tisza egyes szakaszai is - a 11-12. században még elegendő vízzel rendelkeztek ahhoz, hogy megélhetést biztosítsanak a partjaikra települő közösségeknek. Kiszáradásuk a 13-14. századra tehető, feltehetően a 13. század végére vált előrehaladottá. A megmaradt lakosság a mélyebben fekvő vizek szegélyére települt. Ez az Alföldön megfigyelhető településtörténeti jelenség időben egybeesik az európai éghajlatromlással, feltevésünk szerint tehát a klímaváltozás is közrejátszott az alföldi településhálózat átrendeződésében. A Körös-Tisza-Maros közén a belső, magasabban fekvő, szárazabb löszhátság az írott források szerint ritkábban lakott volt, mint a folyó menti területek. Habár a régészeti topográfiák viszonylag sűrű településhálózatot mutatnak ki az Árpád-korra (Orosháza környéke, Hódmezővásárhely, Békés megye szeghalmi járása), a régió középkori településrendjét megrajzoló Blazovich László kezdettől fogva az állattartó telepek túlsúlyával számol, szemben a folyóvölgyek földműves telepeivel. Szerinte ezek a gazdálkodasbeli különbségek tükröződnek a vidék településrendjében, mái- a honfoglalás óta. A 13. századi nagy pusztulást a tatárjárás okozta, és a kun betelepülés miatt maradtak csaknem üresen a mezőségi vidékek.

8 (Koncepciója ellen szól, hogy a legeltető állattartásra alkalmasabbak a folyó menti árterek, mint a mezőség.

9 Valószínűbbnek tartjuk, hogy a településrendben nem jelentkezett ilyen élesen a gazdasági ágak szerinti munkamegosztás, s a régió mindkét térségében a vegyes gazdálkodást folytató falvak voltak túlsúlyban, már az Árpád-korban is. Intenzívebb földműveléssel mindenképpen a lösz- és homokhátságok ármentes felszínein számolhatunk) Nézetünk szerint a régió középső részének szembetűnő „kiürülése" a 13. században gazdasági és klimatikus okokra egyaránt visszavezethető. Ezen a vidéken a 13-14. században az agrotechnikában még nem következett be jelentős fejlődés,

10 az egyébként is száraz talajú területek egy hosszúra nyúló száraz és a lehűlés miatt rövid tenyészidejű időszakban nem tudták eltartani a népességet. A13. század közepén a nagyállattartó kunok foglalták el az üresen maradt (királyi) földeket, s ezek jó része akkor is üresen maradt, amikor a Hód-tavi csata után egyes kun nemzetségek elhagyták a Körösök és Maros vidéki szállásterületüket, valószínűleg pont ezt a vidéket. Az éghajlati változások és a pusztásodás között feltételezett összefüggés igazolására jól al-