Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

ENZSÖL IMRE: A Mosonmegyei Gazdasági Egylet a dualizmus idején

Az 1880-1888-ig terjedő időszakról nincsenek konkrét adatok, de az egyesület valószínűleg anyagi nehézségekkel küzdött. Az 1880. évről szóló jelentés legalábbis erre utal: „az egylet látható tevékenységét csakis anyagi viszonyainak korlátozott volta bénítja (kiemelés a kiadványban)."

13 A földművelési miniszter is szükségesnek tartotta az egylet támogatását - 1881. január 30-i 16 620. sz. leiratában évi 800 forint hozzájárulást biztosít. Mosón megye köztörvény-hatósági bizottsága pedig 1882-től évi 600 forinttal járult hozzá az egylet költségeihez "mindaddig, míg az egylet céljának megfelel s működését a megyegazdasági érdekeire nézve sikeresen és üdvösen folytatja".

14 A földművelésügyi kormányzat azonban 1888-tól az egyletnek engedélyezett szubvencióját megvonta. Az 1880-as évek második felére ugyanis véget ér Magyarország számára a mezőgazdasági konjunktúra az olcsó amerikai búza és az ausztráliai gyapjú versenye miatt. A kezdődő válság az Alföld birtokosait sújtja legjobban - itt a legnagyobb a gabonatermelés túlsúlya. A minisztériumnak ezt a területet kellett jobban támogatnia, hiszen a dunántúli és kisalföldi gazdálkodás már nem volt olyan egyoldalú, amiben az eltérő történelmi fejlődés is nagy szerepet játszott. Ennek ellenére a vizsgált egyesületet érzékenyen érintette a minisztérium lépése, ugyanis ez azzal párosult, hogy a megye köztörvényhatósága is megtagadta az egylettől az addig folyósított évi segélyt. Azzal a sajátos indokkal, hogy "ha a kormány nem tartja érdemesnek az egyletet segélyezni, úgy a köztörvényhatóság sem".

15 1890-ben az egyesületet újabb jelentős csapás érte anyagi viszonylatban. Pénztárosa. Zechmeister József az egyesületi vagyon legnagyobb részét elsikkasztotta (nevezetesen 5000 forint névértékű magyar földteher-mentesítési kötvényt és l600 forintnyi készpénzt). A válságos helyzetből az egylet akkori alelnökének, dr. Sőtér Ágostnak gyors és erélyes intézkedésével sikerült kilábalni. Peres úton, a volt pénztáros ingatlanainak elárverezésével két év alatt sikerült az elsikkasztott összeget visszaszerezni.

16 A következő évek, 1893-94, fő törekvése éppen ezért a megingott bizalom helyreállítása, ill. az anyagi viszonyok javítása volt. A vármegye ezúttal úgy ítéli meg, hogy az egyesület működése közhasznú, jövedelme pedig csekély, ezért 1893. október 30-án úgy határoz, hogy a gazdasági egyesület részére a szarvasmarha-tenyésztés előmozdítására 1894-től kezdve 6 évre évi 1000 forint segélyt ad a vármegyei ebadóalap terhére.

1, 1900-1905-ig ugyanebből az alapból évi 1000 korona segélyt folyósítanak kormányhatóságilag jóváhagyva. 18 1905-től pedig évente 600-tól 1000 koronáig terjedő összegben szavaz meg a vármegye törvényhatósági bizottsága hozzájárulást az egyesület által rendezett lódíjázások költségeihez, mivel a díjazások folytán érezhetően fellendült a megye lótenyésztése.

19 Az egyesület évkönyvének előállítási költségeihez is évről évre támogatást kapott, nevezetesen 2000 koronát a közés jótékony célú alapból.

20 Összességében az egylet anyagi helyzete viszonylag stabil. Vagyona - néhány válságos évtől eltekintve - évről-évre szolid emelkedést mutat. Úgy 1888-tól - amely mélypont az egyesület életében éppúgy, mint a magyar mezőgazdaságban - 1914-ig kb. kétszeresére nő (36 931 korona).