Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)
TAKÁTS RÓZSA: Adatok a magyar selyemhernyó-tenyésztés történetéhez. II
Az 1850-es években a hernyóbetegségek okozta nyersanyaghiány leküzdésére megszaporodtak a fajtakísérletek, só't egyes vadon élő selyemtermelő fajok tenyésztésével is megpróbálkoztak Európában. 1856-ban került Kínából Olaszországba (Turinba) az Attacus Cynthia-ként emlegetett lepke (Samia Cynthia, Philosamia cynthia Drury - bálványfa selyemlepkéje). Innen iMannevil Guerin szállította Franciaországba, s kísérleti tenyésztést végzett vele, de szaporítani csak 1858-tól tudta. Próbatenyésztést végeztek a Bombyx arundiával is (Attacus ricini - ricinus selyemlepkéje - selyme a fehér vagy világosbarna 'eria' selyem). Raoul Francé említése szerint az attacusselyem 1885 után az akkori francia Strassburgban meg is honosodott. A 1860-as évek elején próbálkoztak Európában is a halványzöld selymet adó Antheraea yamamaival ("japán tölgyfa-selyemlepke" - Ausztriából átkerülve ma már hazánkban is lehet találkozni példányaival 63 ) és az Antheraea mylitta Drury-val ("kelet-indiai selyempille" - selyme az indiai 'tussali' selyem). Utóbbit Bengáliából hozták Franciaországba, s ugyancsak ekkor egy Bombyx poliphemus nevezetűt Észak-Amerikából. 6 ' Magyarországon 1852-ben Steer Márton, páduai egyetemi tanár ajánlott háromféle új petét a Gazdasági Egyesületnek: ,,1. egy feketét, mely erősebb természetű, s a keményebb égaljban is haszonnal tenyésztetik, 2. egy keresztben vonalazottat, 3- és egy fehér kínait, melynek bogarai csak háromszor alusznak és 24 nap múlva gubósodnak." 65 1857-ben pedig Pauly orvosdoktor Chiosból ajánlott fel petét. Mint írták - ,,a chiosi selyembogár selyme mind jelesség, mind mennyiség tekintetében híres..., de a nálunk is tett kísérletek eddigelé nem feleltek meg a várakozásnak." 66 Elterjedt fajta volt az 1850-es években a milánói és annak keresztezései, ahogy Lukácsy említi: „A fajnemesítést keresztezés által megkísérték/!/ a poroszok ... különösen a milánói nőstények perzsa hímekkel párosítása legjutalmazóbb kísérlet volt." 67 Takarmányozás kérdésében a nézetek továbbra is megoszlottak. A Morus Multicaulis epercserje termesztésével 1857-re felhagytak, „mivel az ilyennel táplált hernyók halandósága sokkal nagyobb, selyme pedig könnyebb". A Moretti-féle levele „kisebb jövedelmet igér, mint a közönséges fehér. A fehér eperfa a legalkalmasabb, legjobban fizet, de mívelni kell" - foglalta össze Lukácsy Sándor véleményét. 68 Ugyanakkor dr. Entz Ferenc 69 a Gazdasági Lapokban 1858-ban ismertette az ötvenesi 70 fanöveldék ajánló katalógusát. Míg a facsemeték 1-5 éves példányai közül a fehér eperfa százas egységeinek ára 13 ft volt, addig a Moretti-féle - ugyancsak százas egységekben - 20 Ft-ért volt kapható, tehát a tenyésztők az utóbbit tartották értékesebbnek. 71 A kormány 1863-ig évente külföldi selyempetét hozatott be, s ingyenesen osztatta szét a tenyésztőknek. I860, január 10-én pedig selyemtenyésztési ösztöndíjakat alapított hat egymást követő évre (1860-1865): 2000 Ft-ot kisebb tenyésztők, 500 aranyat a „nagyobbszerű eperfaültetvények" birtokosai, 2000 aranyat pedig az évente egy mázsánál többet termelő selyemtenyészdék számára. 72 Az OMGE tevékenysége kiterjedt e jutalmak szétosztására, eperfacsemeték nevelésére és terjesztésére. Már 1859-től dr. Entz Ferenc közreműködésével százszámra neveltek eperfacsemetét a Lómttató Társaság által e célra átengedett pesti Lóversenytéren, később a rákospalotai István-telek is részben erre szolgált, valamint a budai országos faiskolában szintén volt eprestábla/ 3 Az OMGE felkérésére Gönczy Pál 1860-ban dolgozta ki iskolai selyemtenyésztési tankönyvét, melyet 5000 ingyenes példányban küldtek szét az országban 74 (4. kép). Ezt később német és szlovák nyelven is kiadták.
