Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)
SZOVÁTAY ADRIENNE: A hazai baromfiorvoslás és -egészségügy története a kezdetektől az első világháborúig
talános szabályaival vezette be. Fertőtlenítőszerként a ma is használatos rézgálicos mésztejet ajánlotta. Az élősdiek fejezetében a tetvek, óvantagok, riihatkák, galandférgek és mételyek kártételéről, a „szerzett bajok" csoportjában a külső sebekről, köztük az elfagyásokról, a tojásrekedésről, a görbe mellcsontról (= angolkór), a vedlésről, a szájbeli fekélyekről, a puha és a kemény begyről, a tüdőgyulladásról és a májbajról szólt. A „betegségek" csoportjában a nátha, a hasmenés, a bélsárrekedés, a szem beragadása és a bélgyulladás, a fertőző betegségek körében a fertőző baromfináthát, a himlőt (és az ettől külön betegségnek tartott difteritiszt), váamint a baromfigümőkórt tárgyáta . (Az 1907-ben kiadott pulykatenyésztési munkában új kórformaként szerepelt a tollmoly kártétele.) Különféle baromfi-egészségügyi ajánlások találhatók még Kövy József munkájában. m Mezey Gyula ul a Pallas Nagy Lexikonban Farkas M. (1870), Huperz, Th. (1881) és Dürigen, B. (1886), váamint Grubiczy G'. (1891) baromfi-tenyésztési munkának összefogláásaképpen takarmányozási tanácsok mellett az ivóvízbe fertőtlenítőszerként vasgálic-oldat keverését említette. A nem fertőző baromfi-betegségekkel, valamint az általános betegségmegelőzéssel összefüggő egészségtani - az Ostertag [iJt átal kiválóan meghatározott fogalmaknak megfelelő higiénia - ismereteket a már felsorolt baromfi-tenyésztési munkák szerzői (Grubiczy. Hreblay stb.) adták közre munkáikban. Ez a gyakorlat csak 1963-ban szűnt meg, amikor megjelent az első magyar nyelvű, átfogó, baromfiegészségtani könyv 144 A XIX. század végétől kezdve a baromfi betegségekben jártas állatorvosok már figyelemmel kísérték a baromfitenyésztési munkák egészségtani fejezeteit. 1 " Betegh Lajos fiumei állategészségügyi felügyelő - mint 1912-ben kiadott munkája előszavában írja - a tenyésztők számára kívánt hasznáható vezérfonáat adni a legfontosabb fertőző baromfi-betegségek leküzdésére, mivel magyar nyelven ilyen célból állatorvosi mű akkor még nem jelent meg. A baromfikolerává, a baromfipestissel, a baromfihimlővel (már a diftériává egységes kórkép formájában), a baromfigiimőkórrá és a spirillosissal (ma: borreliosis) foglakozott. Állatorvos-tudomáiyi publikációk kísérletügyi közleményekben is megjelentek. 1 ^ A baromfi-egészségügy kialakulása Az álategészségügyi igazgatás (akkori nevén álategészség-rendészet) első jelentős jogszabálya az osztrák birodámi belügyminiszter 32.592/1859- sz. állatjárvány rendelete volt, amelyet az abszolutizmus korában a helytartótanács hajtott végre. 147 Ez a rendelet intézkedett a keleti marhavész elleni védekezésről, de hatáya baromfijárványra még nem terjedt ki. Az egyetem mellett létesített „baromorvosi hivatá" feladata az állatorvosi felsőoktatás és az állatjárványok elleni védekezés megszervezése volt. 1851-ben Tormay (Krenmüller) Károly Tolna megyei főorvost bízták meg az állategészség-rendőri intézkedések felügyeletével 1 ,s , mivel Zlamál ellen a szabadságharcban tanúsított magatartása miatt vizsgáatot indítottak. 1852-ben ismét Zlamál az országos állatorvos, aki a Habsburg-birodáom 5 magyarországi kerületében l-l egészségügyi hivatát szervezett, amelynek orvos vezetője a megyei főorvos tanácsadója volt. Az 5 hivatá munkáját a helytartótanács egészségügyi osztálya átá felügyelt egészségügyi állandó bizottság hangolta össze.
