Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)
SZOVÁTAY ADRIENNE: A hazai baromfiorvoslás és -egészségügy története a kezdetektől az első világháborúig
Kizárólag baromfibetegségekkel foglalkozó első könyvnek számított Zürn 1882-ben kiadott, kiváló műve. 102 Megemlíthető még Pütz ugyanebben az évben kiadott, állatorvosok és mezőgazdászok, illetve a zoonózisok miatt orvosok részére is ajánlott munkája 103 , valamint Roll 104 könyve /555-ből. 1886-1887-ben jelent meg Friedberger és Fröhner m kétkötetes műve, amelyben a baromfidiftéria okozójának egyrészt hasadógombát, másrészt gregarinát véltek. Ismertették a száj penészt, a begyhurutot és -gyulladást, a gyomor- és bélgyulladásokat, amelyeket szerintük „húsmérgezések", penész- és üszöggombák okozhatnak. Tárgyalták még a baromfiak galandférgességeit, orsóférgességeit, bélcoccidiosisait (akkori nevén gregarinosisait), a madártetűatkákat, az óvantagokat, a tetvességet és a galambok bolhásságát. Magyar nyelven 1896-ban jelent meg Monostori Károly™ főleg mezőgazdák számára írt állategészségtani tankönyve 107 , amelyben ismertette a szárnyasok kolera elleni „védőojtás"-át, a gyógyszerek (a fertőtlenítő, az élősdiek elleni, az emésztést serkentő, a hasmenést csillapító s a hánytatószerek) között a baromfiak adagjait, 108 a kappanozást, a belgyógyászati betegségeket (szájhurut, begygyulladás, gyomor- és bélgyulladás, köszvény, lágycsontúság) és a parazitás betegségeket („szőr- és tollpusztulás", „madárpoloskák", „tüdőférgesség", rühösség). A fertőző betegségek közül - az akkori ismereteknek megfelelően - külön tárgyalta a difteriát és a tyákhimlőt. A baromfibetegségek elleni védekezésben akkoriban az is nehézséget okozott, hogy közülük csak kevés diagnosztizálható megtekintéssel, mint pl. a baromfihimlő. Részletesen foglakozott a baromfikolerává (amelytől akkor még nem különítették el a baromfipestist), váamint a fertőző baromfibetegségek elleni védekezés hatósági előírásává. Grubiczy 1877-ben az akkori Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium vezetésével megbízott Trefort Ágostonnak előterjesztést nyújtott be a baromfiegészségügy előmozdításáról. Felhívta a miniszter figyelmét az ágazat nemzetgazdasági fontosságára és az elhullások miatti nagy veszteségre, váamint arra, hogy az álatorvos sem foglakozott ezzel a - szerinte áárendelt - tárggyá. Grubiczy ezért szorgámazta az állatorvosképzésben a baromfigyógyászat behatóbb oktatását. 109 Az akkori álatorvosképzésben aló és a többi emlősfaj orvoslásának oktanáioz képest a baromfié és a többi kisállaté még háttérbe szorult, s a hatámas álatlétszámot ellátó állatorvosokat sem képezték ki addig külön e betegségek leküzdésére. 110 Grubiczy 1874-1891 között írt baromfitenyésztési könyveiben 111 külön fejezetet szentelt a betegségeknek és a megelőzésre szolgáó tartáshigiéniai előírásoknak. A fertőző betegségek közül a tyúkkolerává, a lépfenével, a diphteritissel (és a himlővel), a ragadós náthává; a gombák közül a fehér taraj és a kosz kórokozóivá, a parazitás betegségek közül közül a tetvesség és az ún. meszes láb elleni védekezéssel foglakozott. A nem fertőző betegségek közül a hasmenés, a dugulás, a píp, a „kemény" begy, az elfagyott lábak, a külső sérülések, a görcsös álapotok, az aszkórság, a vízi betegség, a szemgyulladás és a ragadozó álatok kártételét tárgyalta. Néhány lúdbetegséget (a „dög"-öt, a férgeket, a bürök- és a beléndek-mérgezést, a „hűdést"), a fácánok légcsőférgességét, a gáambok csőrének és torkának gombás betegségeit, valamint szemgyulladását is említi. A baromfitenyésztők ismeretterjesztő egészségvédelmi munka közül még említésre méltó Ferenczy Ida 1912-ben írt 12 oldáas kiadváiya. 112,113
