Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

BALASSA IVÁN: A futóhomok telkesítése

Szeged környékén a szél feltornyozta homokdombokat homokszánkó segítségével hordták el. Ennek elől felkunkorodó két talpa 15-20 cm átmérőjű hengeres akácfa. Ezeket vastag deszkával fogják össze; orrában egy keresztfa nemcsak erősíti a szerszámot, hanem arra is szolgál, hogy a vontatógombot bele erősítsék. Az erre akasztott kisefa segítségével többnyire egy ló húzza a szállítóeszközt. A két talp közötti bedeszkázott, kb. egy négyzetméter nagyságú területre állítják a bortárolására már alkalmatlan, 3-4 hektoliteres, kiütött végű kancahordót, melyet homokkal töltenek meg. A szán talpa nem merül el a laza homokban, ezért könnyebben oda tudják szállítani a homokot, ahol a mélyedéseket fel akarják tölteni. Itt a tele hordót kiborítják, majd újra felteszik a szánra és azt visszavontatják a munkahelyre. Az ilyen homokon vontatott szánt még az 1950-es években is használták. Még később is ezzel szállították a vizet az olyan szőlőkbe, ahol nem tudtak kutat ásni. A szélhordta homokdombok elegyengetésének a Dél-Alföldön egyik jellegzetes eszköze a högyhúzó (hegyhúzó). BÁLINT Sándor meghatározása szerint 'a homokbucka elegyengetésére szolgáló szerszám. Ritkábban földgyalu neve is hallható'.

44 Ez utóbbi nevét Kiskunhalason, Szánkon, Móricgáton is használták.

45 A mezőgazdasági szakirodalomban földgyalunak nevezik. 1855:„Lényeges dolog a telkesítésnél a föld felületének kiegyengetése is. Jó szolgálatot tehet erre a czélra az úgynevezett f ö 1 fi g y a1 u..."

46 1855:„Az elteregetés kézimunka helyett használtatik az ún. rétgyalu..."

4 Már maga az elnevezés is utal a kétféle szerszám összefüggésére. A hegyhúzó legegyszerűbb formájú példányát Harkakötönyből (Bács-Kiskun m) ismerjük. Ez egy 150 cm hosszú szánkótalpszerű keretből áll, melynek elejére egy vontatógamót erősítenek. Hátsó részéhez (felén túl) 30-35°-os szögben vassal erősített deszkalapot csatolnak, melynek alsó megvasalt peremét akasztják bele a homokba. A szerszám irányítása két szarv segítségével történik, melyet hátsó feléhez erősítenek. Ezt az eszközt otthon is elkészítették vagy vándor barkácsoló állította össze, míg a vasalkatrészeket a kovács szerelte fel. Egyes változatait már vassal borították, az aljára csúsztatót szereltek, ami használatát megkönnyítette, a szerszám élettartamát megnövelte. A másik forma közelebb áll azokhoz, melyeket rétgyaluként tart számon a mezőgazdasági szakirodalom: ezek öblösre kiképzett feje viszonylag nagyobb mennyiségű homok elszállítását teszi lehetővé. A formák továbbfejlődését jelentették azok a példányok, melyeket Mórahalomról, Harkakötönyből (Bács-Kiskun m) ismerünk századunk második feléből. „A teknőt alakították az újabb tapasztalatoknak megfelelően. Négy szögletes csúszófát készítettek alája, amelyből kettő a szarvak céljából meghosszabbított. A súrlódás további csökkentésére a csúszófák alját megvasalták. Erre azért van szükség, mert amikor a hegyhúzó megtelik homokkal a súly teljes egészében a teknőre tevődik át. A teknőnek felül 15 cm magas kerete van, hogy a homok ne szóródjon le róla. Elől ekevashoz hasonló vastalpban végződik, amit szükség szerint megreszelnek".

48 Erre általában másfél köbméter homok fért rá. A fenti leírások arról tanúskodnak, hogy a szerszám a gyakorlati igényeknek megfelelően tökéletesedett.