Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

DARVASNÉ MOLNÁR ANNA: Környezetkultúra, környezeti nevelés a múzeumpedagógiában

szemléltetés eszközei itt variációk egy témára, és a variálhatatóságra az előbb mondottak miatt figyelnünk is kell. Ismerve a látogatói szokásokat, tudjuk, hogy az iskolás csoportokon kívül, ahol a rendszeres látogatás szervezett formában, és gyakran a csoportot vezető tanár pedagógiai elképzelése alapján történik, a Mezőgazdasági Múzeum visszatérő látogatói a kisgyerekes családok is, és azok a felnőttek, akiknek szabadidős szokásai közé tartozik a hétvégi ligeti séta. Ez egy együttes program: séta a ligetben és betérés a múzeumba. Legáltalánosabban azt a mód- és eszközrendszert szeretnénk megvalósítani, mely számukra teszi lehetővé a Vajdahunyadvár épületegyüttese és a Városliget mélyebb megismerését. Kiinduló élmény a látvány: nekünk arra kell lehetőséget adnunk, hogy aki a témával kapcsolatos további ismeretekhez szeretne jutni, hozzájusson a múzeumban. A lehetőségek, feltételek egy része adott, csak a figyelmet kellene ráirányítani, az összefüggéseket feltárni. Ennek egyik jelenleg is gyakorlott módja a tárlatvezetés. Arra gondolok, hogy kiállításaink történeti folyamat részeként, vagy a kialakulás történetének hátterét is megjelenítve bemutatják pl. a kertek, parkok létrejöttét, alakulását (A kertészet története Magyarországon), a védett természeti értékeinket és a védelem szabályainak, törvényeinek alakulását (Természetvédelem Magyarországon), jellemző fafajokat, hazánk őshonos állatait (Az erdőgazdálkodás története Magyarországon, Vadgazdálkodás és vadászat Magyarországon). Környezetvédelmi-nevelési munkánkhoz hiányzik az a kamarakiállítás, mely az épület történetet, ALPAR Ignác munkásságában elfoglalt helyét mutatná be. Talán a milleccntenárium évében, mely a Vajdahunyadvár felépítésének századik évfordulója is, megvalósul. Nagyon fontosnak tartom továbbá, hogy — a kiállítási térben vagy azon kívül — legyen a múzeumban olyan pihenőhely, ahol nyitott polcokon sorakozhatnának az épület keletkezésnek korát, a századvég Budapestjét bemutató kötetek, helytörténeti, építészeti könyvek, növény- és állathatározók, a „zöld könyvtár" más kötetei. Múzeumi kiadványok, programfüzetek mellett diaképek és képzőművészeti lapozok segíthetnének az épületrészletek, épületelemek, ligeti fák cserjék, madarak alaposabb megfigyelésében. Ezt a szemlélődésre alkalmas kis sarkot, három-négy asztallal, néhány székkel abban a komplex foglalkoztató teremben alakítanánk ki, ahol a technikai eszközök és a manuális foglalkozások eszközei és nyersanyaga, műtárgymásolatok és a korszerű múzeumpedagógia más eszközei is helyet kapnának. Korszerű múzeumok, szerte a világon, rendelkeznek ilyen termekkel. Nálunk még a szándék sem mondható általánosnak. Érdemes elgondolkodni a Természettudományi Múzeum foglalkoztató termének egyhangúlag lelkes fogadtatásán, növekvő népszerűségén. Módszerbeli megfontolások is a mellett szólnak, hogy a tanterv szerint megvalósuló rendszeresebb, kötöttebb kiscsoportos foglalkozás és az egyéni érdeklődésen alapuló önművelés színtere ne különüljön el. Ez nemcsak az eszköztár egy részének közös használata miatt fontos, hanem azért is, mert a korszerű pedagógia, s még inkább a korszerű múzeumpedagógia szabad átjárást biztosít a cselekvés-megismerés: irányított és egyéni érdeklődés által motivált formái között.