Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

KOVÁCS JUDIT: Kalászfonatok a Magyar Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményében

A tábor legfiatalabb résztvevője volt HANCZ Péter, aki 16 éves és Kónyból jött. A szalmafonást 4-5 éve tanulta a nagyapjától, aki most 64 éves. Csigát tud fonni és négyzeteket, amiből a falidíszek készülnek (leírása a gyűjtemény ismertetésében található). Valamennyiükben közös az, hogy lakóhelyükön egyedül csak ők foglalkoznak kalászfonással. Ezért is örültek annyira a pályázati felhívásnak, mely lehetőséget teremtett arra, hogy munkájukat, tudásukat megmutathassák, továbbá találkozhassanak kalászfonó társaikkal, megismerve így más-más típusú fonatokat, maguk is továbbfejleszthessék ismereteiket. A legf iatalabbtól a legidősebbig elevenen él bennük a tanulás iránti vágy. GYENGE Károly bácsi, aki eddig még nem készített aratókoszorút, tavaly már csinált, mert eltanulta. A 16 éves HANCZ Pétertől is tanul valamit. Immár második éve vesznek részt a pályázaton és a táborban, ahova idén is nagyon szívesen jöttek, mert egy jó közösség alakult ki, akikkel jólesik elbeszélgetni, tréfálkozni. Fontosnak tartják továbbá a pályázatot azért is, hogy ne menjen feledésbe ez a szép hagyomány, továbbadhassák tudásukat. „Annyi mindent lehet szalmából készíteni, és nem kerül pénzbe, mint azok a drága ajándékok." „A gyerekek is jobban eljátszanak ezzel, mint a műanyag játékokkal. A variációs lehetősége is számtalan, készíthető pl. szalmagyűrű, szék, asztal, békamercttyű, karácsonyfadíszek. Csináltunk a télen hajót, tutajt és egy lavór vízben fújtuk ide-oda és a gyerekek nagyon élvezték." KOVÁCS Erika szerint még az is elképzelhető, hogy rövidesen újra rendeznek majd aratóünnepet, hiszen a földnek visszaadásával sok gazdának nem lesz meg minden gépe, s előfordulhat, hogy kézzel aratnak és az aratás befejezését valamilyen módon megünneplik. A tanítás, tudásunk továbbadásának vágya mindannyiukban megvan, s ennek érdekében sokan tanítanak is lakóhelyükön — már ahol erre van igény — iskolákban, művelődési házakban. VIDA Jánosné a kunszentmiklósi művelődési házban tanítja a gyerekeket, tanárokat. ANDRÉKÓ Pálné az újságban hirdette, hogy szívesen okítana gyerekeket szalmafonásra. Ősztől talán egy orosházi iskolában taníthat majd. HORÁK Mihályné nyári táborokban tanítja a szalmafonást, de hívták már Kenderesre a mezőgazdasági szakközépiskolába is. GYENGE Károly is javasolta otthon, hogy a gyerekeket tanítani kellene, kiállításon bemutatni, hogy milyen is a szalmafonás, akkor biztos kedvet kapnának tőle. HANCZ Péter a nagyapjával együtt a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba jár bemutatót tartani. Reméljük, hogy nekik — és az itt nem említett többi kalászfonónak — köszönhetően egyre többen és többen ismerkednek meg a szalmafonással, és így e szép hagyomány tovább élhet, mindannyiunkat gazdagabbá tehet, s örömöt nyújthat egy szépen alkotott tárgy, mind a szemnek, mind a szívnek. A törökszentmiklósi kalászfonó táborban készített díjnyertes pályamunkák 1993-ban a Néprajzi Múzeumba (Budapest) kerültek.