Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)
OROSZI SÁNDOR: Album a görgényi tutajozásról
vetkezőképpen fogalmazták meg: az óriástutajozás „a haltenyésztést csaknem lehetetlenné teszi, s a Görgény folyó bő pisztráng állományát csaknem kipusztította, s a kisebb hegyi patakokba szorította vissza." A szállítás megoldására a vasútépítés kínálkozott, amelyről tulajdonképpen már 1902-ben döntöttek, de akkor még csak erdei vasút építésére számítottak. DARÁNYI Ignác földművelésügyi miniszter azonban a Görgény-völgyi vasútnak — szociális megfontolásokból — korlátozott közforgalmi célokat is szánt, ezért állami beruházásként kívánta megvalósítani. így nemcsak az ottani faanyag értékesítéséből remélt nagyobb hasznot, hanem a vidék általános fejlődését is igyekezett elősegíteni. (Az óriástutajozás, egyáltalán, a rendszeres fakitermelés a Görgény-völgyben már korábban érezhető, a lakosság széles rétegét érintő gazdasági felemelkedést jelentett.) Ahhoz azonban, hogy az említett állami beruházáshoz a megfelelő anyagi fedezetet előteremtsék, a Görgény-völgyben ismét lábon kellett az erdőket eladni. Egy fakitermelő, kereskedő cég 1904-től kezdődően 10 év alatt félmillió m fenyő- és bükkfa kitermelésének, értékesítésének a jogát vette meg, s természetesen használhatta az 1905-ben átadott vasutat. 8 Az utolsó óriástutaj leúszásának pontos idejét nem tudjuk. Csak feltételezzük, hogy arra 1903 nyarán került sor. Ezzel egy különleges erdei szállítási mód szűnt meg Magyarországon. Végezetül utalnunk kell rá, hogy a kézzel írt, 23 oldal terjedelmű album szöveges részének szerzőjét nem ismerjük. Ugyancsak ismeretlen a fényképek készítője is. Egyedül a térkép- és műtárgyrajzokon szerepel az aláírás "Konok Tamás m.kir.erdész". A korabeli címtár szerint Görgényszentimrén PELLION Lajos (Iszticsó), SZÉKELY József (Laposnya) és PAUSINGER Károly (Mocsár) voltak az erdőgondnokok, a kolozsvári erdőgazdaságot pedig MJAZOVSZKY Károly vezette. 9 A mű szerzője feltehetően közülük került ki, talán PAUSINGER Károly állította össze a leírást, de a fényképek készítőjére semmiféle támpontunk nincs. Egyedül azt tudjuk, hogy mind témájukban, mind kivitelükben rokonságot mutatnak a szintén Párizsban kiállított máramarosi albumokkal, amelyeket PFALZ Károly készített. Akárkik is állították össze, küldték el a párizsi világkiállításra az albumot, tudták, hogy egy letűnő világot örökítenek meg. Az utolsó sorokban írták: „Erdészeti szempontból az. óriási tutajozás mint egyik legszebb és legérdekesebb szállítási mód érdemel figyelmet; ügyes, erőteljes munkásokat feltételez és ugyanolyanokat nevel. De bárminő szép és érdekes is, és bármily szép tere nyílik is az erdésznek az óriási tutajozásnál a munkálkodásra, mégis e szállítási mód most már idejét múlta a görgényi uradalomban is...", s a tervezett vasút kiépülte után, „megszűnik az óriási tutajozás s megszűnnek az egyéb nehézkes erdei szállítási módok mindenütt..., úgyhogy a közel jövő erdészete az óriási tutajozást csak mint a múltnak egyik igen szép, érdekes és látványos módját fogja ismerni."
