Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

KNÉZY JUDIT: Falusi nők a mezőgazdaságban, falusi nők munkája (XVIII-XIX. század)

többi rendszerint nő volt, vagy a kaszát még el nem bíró fiú. A kaszás aratás gyorsabb és hatékonyabb munkavégzést jelentett. Ennek fő szereplője a gabonát kaszával vágó erős férfi volt, marokszedője asszony, leány vagy fiúgyermek lehetett, ők gyűjtötték össze a markokat és fektették az előre elkészített kötélre. A markok összekötése már 53 , férfi feladata, majd közösen raktak keresztbe. Akkortol a nok lényegesen kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek a bérezésnél, mint a sarlós aratás esetében. A marokszedő a kaszás bérének sok helyen csak a negyedét kapta, kedvezőbb esetben a felét érte el.

54 Az asszonyok itteni hátrányos helyzete más munkák értékelésében is többé-kevésbé érvényesült. A kaszás, hogy a kereset a családban maradjon, igyekezett feleségét, lányát vagy kedvesét marokszedőnek választani, ketten képeztek egy aratópárt. Az aratópárok bandákat, aratócsoportokat alakítottak, melyek 20-26 párból is állhattak Az uradalmakban többnyire 6-os egységekben dolgoztak (két kaszás, két marokszedő, egy kötélterítő, egy kötöző).

55 Az aratópárokból került ki a bandagazda, aki a szerződést kötötte a csoport helyett, és szervezte már az év elején a bandának a munkát. Ekkor rendszerint az ő felesége főzött az aratócsoportra, és nem az uradalom által felfogadott asszony. Az aratás a kisföldüek és földnélküliek fontos kereseti forrása volt, és sokszor falujuktól távol kellett heteket, hónapokat eltölteniök. 1 Egyes vidékeken nemcsak gabonarészt kaptak a nők, hanem fejkendőt vagy kötényt is pl. a Közép-Tisza vidékén. A táplálkozásukhoz konvenciót adott a munkaadó: búzát, lisztet, hüvelyest vagy kását, kevés szalonnát, húst (birka), pálinkát, ecetet, sót. A cséplőgépek megjelenése újabb terheket rótt az asszonyokra; már nemcsak bekötniök kellett a kévéket, hanem a gépbetétel előtt újra kibontani. Eleinte jól fizették a gépen dolgozókat, úgyhogy a jobbmódú család tagjai is elmentek gép mellé. Különösen kellemetlen volt a polyvás lyuknál álló nőnek a munkája a szálló porban egész nap. A kazalrakásnál is ott látjuk a századfordulón készült fényképeken az asszonyokat is.

59 Az aratásra vagy hónapszámos munkára elszegődő lányoknak több vidéken megengedték a szülei, hogy magukra költsék első fizetésüket. (8. ábra) Még évtizedek múlva is visszaemlékeztek arra, hogy milyen ruhát vettek. Másutt a tarlón először gereblyéző leány munkába állása előtt kél pár kékfestő ruházatot kapott két kendővel és két köténnyel, hogy ne kelljen a többiek előtt a szegénységével szégyenkeznie.

60 A férjhez menő lány egyik legfontosabb tulajdonságának az egészségét, munkabírását, jó mozgását tartották. Aratás, kapálás közben nézte ki magán ak»sokszor a legény leendő párját, ha engedték neki. Fontos rang volt a XX. században az első kaszás marokszedőjének lenni. Az aratókoszorúhoz is ő válogatta össze a megfelelő gabonaszálakat, és ő adta át a gazdának (9. ábra). Szintén jó hírnek számított, ha valamelyik lányról azt mondták, hogy ő az első kapás. Úgy tartották, hogy húsvétkor, aki először hazaér a szentelt sonkával a templomból, az lesz az első kapás.

61 Egyébként a nők csoportokban történő munkája a mezőn azzal járt, hogy igyekeztek minél csinosabban menni, hogy megdicsérjék falujuk viseletét. Ún. délutáni, köznapi ünneplőben mentek, csinos konttyal az asszonyok, és kint öltöztek át munkaruhába, hazafelé menet ismét a rendesebbik ruházatot viselték.

62