Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

KNÉZY JUDIT: A századfordulón készült uradalmi fényképek a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban

adta a király kolostorainak, iskoláinak fenntartására. 1818-tól nevezték a piarista kusztodiátust központjáról mernyei uradalomnak.

49 Történetéről, gazdálkodásáról az állami ménesbirtokokhoz hasonlóan több értékes feldolgozás jelent meg,

50 mivel kivételesen gazdag iratanyaga maradt fenn. Nemcsak a legkorszerűbb gazdaság és üzemtörténeti elemzés,

51 hanem egy korszakának építkezéseiről, más korszakának mezőgazdasági gépészetéről szóló

5 munkák is születtek róla. Tanulmányomban a fentiekben eddig fel nem dolgozott, forrásértékű fény képanyagra szeretném felhívni a figyelmet. A Somogy Megyei Levéltár az impozáns részletességű irategyüttes mellett az 1895. évben vagy akörüli időben készített hatalmas fotóanyaggal is rendelkezik.

54 A Magyar Mezőgazdasági Múzeumba részben ugyanebből az időből való, azonos témájú sorozat, részben 1920-1945 között Ébinger József által készített album került be, fent nevezett szakembertől, az uradalom két világháború közötti gazdatisztjétől. O a régi képeket 1905-el datálta. Tóth Tibor a századfordulón Somogyban is végbemenő szarvasmarha fajtaváltásról írt cikkében különösebb elemzés nélkül három fényképillusztrációt hozott a levéltáruk anyagából („Sertésól, ököristálló és pajta Orcziban", „Dobszai gulyásistálló", „Göllei ló- és ököristálló" feliratúakat). Ennek az uradalomnak a századfordulón történt építkezéseiről adott tömör összefoglalójához viszont nem adott fényképillusztrációt.

56 A Somogy Megyei Levéltár 13. számú évkönyve két képet 1895-ös évszámmal datálva hozott, de csak térkitöltő jelleggel. Ezt a fényképegyüttest senki sem egyeztette a máig fennmaradt többszörösen átalakított uradalmi épületekkel és az egykori épülettervekkel, leltárakkal. A mernyei uradalom korszerűsítése sokkal nehezebb körülmények között ment végbe, mint az állami ménesbirtokoké. Tagosítási-, elhúzódó jobbágyperek, megoldatlan zsellérkérdés, tőkehiány jellemezte a jobbágyfelszabadítás után, ahogy az összes magánbirtokot. Az állami ménesek mindezt nélkülözték, és élvezték a minisztérium és idegen tőke támogatását is 1869 után. A mernyei uradalom modernizálása hosszabb ideig tartott, de jóval előbb kezdődött. A századfordulóra már többé-kevésbé megközelítette a legelőbb tartó uradalmakat. Az épületállományban, a gazdasági célnak (istállók, pajták, magtárak) téglából, cserépfedéssel, nyeregtetővel készültek többnyire, mint ezt Taszár, Belsőmajor látképe is mutatja (71. ábra). Szépen, áttekinthetően tervezett ez a major nyárfasorral, az épületek között magasra nőtt fákkal, az állatoknak kifutóval, a deleléshez gémeskúttal és itatóval. A fényképremek készítőjét sajnos nem ismerjük, csak a készíttetők szándékát: lehetőleg minél többet és minél tetszetősebben bemutatni a birtokról; a cselédházakon, gazdasági épületeken kívül mind a gyönyörű merinó birkanyáj gatyás pásztorával, a négylovas hintó, egy szürke magyar marhák vontatta négyökrös szekér is látható a kép előterében. Egy másik felvételről kiderül, hogy a cselédházak többnyire zsuppos, kontyolt tetejűek, igen apró ablakokkal, szabadkéménnyel, és egészen közel épült az istállóhoz és az állatok kifutójához. Mellette sokkal rangosabb az istálló. A kép előterében a bőszoknyás cselédfeleségek és kislányok, kalapos-gatyás kisfiúk is megörökítésre kerültek

60 (72. ábra). A háttérben szintén láthatók zsuppos lakóházak. Ezen a képen is látszik egyfajta elrendezési elv, ami az alakok elhelyezését illeti, nem egy csoportban vannak, mint a legtöbb korabeli majorfelvételen, hanem kissé szétszórva, esetlenül állnak, hogy betöltsék a teret.