Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)
HAMAR ANNA: A gazdatiszti elit és az érdekképviselet
tollsági kötelezettség bevezetését csak több mint 10 évvel későbbi időpontban határozta meg. Ezt a kudarcot talán ellensúlyozhatta volna az általános és kötelező gazdatiszti nyugdíj törvénybe foglalása, ha a tervezet a parlament elé került volna. A tervezet parlament elé történő terjesztése húzódott, hiába sürgette azt az Egyesület. 1928-ban az Egyesület küldöttségével közölték, hogy a gazdatiszti törvénytervezetet addig nem terjesztik a parlament elé, míg a mezőgazdasági munkások aggkori és rokkantsági biztosításáról szóló törvényt el nem fogadják. Azután is attól függ a törvénytervezet beterjesztése, marad-e elegendő pénze a kormányzatnak a gazdatiszti törvény végrehajtásához. 1 " A miniszter és az államtitkár közlése egyértelművé tette, hogy az elitet tömörítő Egyesület nem tudta keresztülvinni a gazdatiszti kar általa megfogalmazott érdekeit. Hiába hivatkoztak a 4000 állásnélküli ga/dászra és állapították meg, „... Darányi óta az államhatalom semmit sem telt a gazdatisztek érdekében, s a gazdasági cselédek biztosítását is előbbre valónak tartja, mint a gazdatisztekét." 1 ' A kudarc teljes volt. Szembekerültek az OMGE-val, az Országos Mezőgazdasági Kamarával és a mezőgazdasági kormányzattal is. 3. Kamarai törekvések és az elit megosztottsága Az 1924-es javaslatban — a századforduló követeléseihez viszonyítva — a legfeltűnőbb változás az érdekképviselet önkormányzati elvének megjelenése volt. Az „érdekképviseleti szervet" mind a munkavállaló, mind a munkaadó felé olyan jogokkal ruházta fel, melyek félreérthetetlenül a kamarára jellemzőek. A kamarakényszer nem jelent mást, mini a szakemberek feletti ellenőrzés jogát, legalábbis ebben a formában. Jól működő rendszerben ez természetesen védelmet jelent a munkavállaló, és garanciát a munkaadó részére. A munkaadó részére biztosítandó kamarai garanciát takarta az a követelés, amely csak olyan tisztet enged kezelővé kinevezni, aki a kamara által elismert gazdaságban minimum 2 évet dolgozott. A javaslatból csak sejthető, hogy az érdekképviseletet az önálló gazdatiszti kamara keretében szerették volna megoldani, mert a kuriális képviselet nem biztosíthatja azokat a jogokat, amelyekre igényt tartottak. Az önálló gazdatiszti kamara mellett szóló érv a mérnöki rendtartás jogi szabályozása, amelyet a parlament 1923-ban fogadott el. A mérnöki kamarára hivatkoztak mindig az önálló kamara hívei, hangsúlyozva, hogy a mérnöki kamara tagjai között is jelen voltak a köz- és a magánalkalmazottak éppúgy, mint a szabadfoglalkozásúak. A mérnöki kamara valóban tömörítette a szabadfoglalkozásúak mellett az alkalmazottakat is, de a kamarakényszert csak a szabadfoglalkozásúakra mondta ki, azaz csak e csoport feletti fegyelmi jogkört biztosította a kamarának, mint önkormányzati szervnek. Nem véletlenül hangzott el a törvény indoklásában, hogy „a magántisztviselő mérnököket illetően a helyzet annyiban más,... a törvényjavaslat most szóban lévő intézkedése a legmesszebbmenőkig honorálta az ily magánvállalatoknak azt a kívánságát, hogy alkalmazott mérnökeik e minőségükben kifejlett munkásságuk címén ne tar-
