Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)
TAKÁCS IMRE: A magyar földművelésügyi igazgatás alsó- és középfokú szerveinek létrehozása és működése a dualizmus korában
laikus tag fele minden év végén kicserélődött. A hivatalból való tagok közül 5 középfokú állami intézménynek volt a vezetője: a kir. ügyész, az adófelügyelő (utóbb helyette a pénzügyigazgató), az államépítészeti hivatal főnöke, a tanfelügyelő, -a posta és távirdai igazgató, 5 pedig törvényhatósági főtisztviselő: az alispán, illetve a törvényhatósági joggal felruházott város polgármestere, a vármegyei, illetve a törvényhatósági joggal felruházott város főjegyzője, a tiszti főügyész, a tiszti főorvos és az árvaszéki elnök. A helyi közigazgatás szálai a közigazgatási bizottságban futottak össze, amelynek létesítésével is nagyobb lett a kormány befolyása a helyi ügyek közigazgatási intézésére, hiszen a főispán elnök sürgős esetben a közigazgatási bizottság nevében egyedül is eljárhatott. A közigazgatási bizottság államérdekből felügyelt arra, hogy pontosan lássák el a helyi közigazgatás teendőit, és az ellenőrzés keretében fegyelmi úton felelősségre vonhatta a közigazgatási ágak intézőit. Határozatai a bíróságok kivételével a törvényhatóság területén működő valamennyi állami és önkormányzati hatóságra, intézményre és szervre kötelezőek voltak. A törvényhatósági bizottság közgyűlésének esetleges törvényellenes határozatai ellen panasszal fordulhatott az illetékes miniszterhez és javaslatot tehetett szabályrendelet alkotására. Havonta legalább egy teljes ülést tartott, konkrét szakügyekben a megfelelő albizottságaiban intézkedett. Adott esetekben a közigazgatási bizottság határozatai a kormánynál, a közigazgatási bíróságnál, illetve a törvényhatósági bizottság közgyűlésénél megfellebbezhetők voltak. Az a szervezési mód, hogy a közigazgatási bizottság közszolgálatban álló tagjai a főispán elnök szavazatával többségben voltak, mindenkor érvényre juttathatta a felsőbb akaratot. A földművelési ügyeket 1882 után a közigazgatási előadó, 1913 óta a gazdasági felügyelőség vezetője képviselte a közigazgatási bizottságban. Az 1870.XLI1. tc. közjogunkba osztrák mintára bevezette a virilizmus intézményét. A törvény a kapitalista polgárság szerepét a közigazgatásban azzal kívánta erősíteni, hogy a földbirtokosok mellé felsorakoztatta a vagyonos polgárokat. Kimondta, hogy a vármegyei és a városi törvényhatósági bizottságok tagjai felerészben a törvényhatóság területén legtöbb állami egyenes adót fizetők (a virilisták) legyenek, és csak a tagsági helyek másik fele töltendő be választással. Ezzel az 1870:XLII. tc. a vagyont közjogi kiváltsággal honorálva, tulajdonképpen ellentétbe került az egyik legfontosabb 1848-as vívmánnyal, az állampolgári jogegyenlőséggel. A virilizmus igazgatásszervezési módszerét azután az 1871 rXVIII. Je. a községi közéletben is érvényesítette. A vagyonnak a helyi közigazgatásban így szinte meghatározó szerep jutott. 1880 november havában a belügyminiszter az ország különböző vidékeiről több főispánt, alispánt, vármegyei főjegyzőt és az önkormányzati közigazgatás terén korábban működött országgyűlési képviselőt értekezletre hívott össze, hogy a közigazgatás korszerű reformjára vonatkozó véleményüket megismerje. Az ankéton két lényeges terv fogalmazódolt meg. Egyik annak felismerése után, hogy a közigazgatás ellátásához nem elég a józan ész, mert a közügyek modern hatósági intézése is szakma, amely sokféle ismeretet feltételez, szükségesnek tartotla a közigazgatásban az intézkedő fogalmazókari tisztviselők képesítésének emelését, amit azután az 1883:1. tc. megvalósított, de
