Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

CSOMA ZSIGMOND: A kóser bor Magyarországon (A kóserezési jog mint adóforrás és a zsidó hitközségek gazdasági önállóságának alapja)

sző — költséget leszámítva. Ebből a nyereséges összegből alkalmazta a hitközség a vallási és polgári rendre, fegyelemre felvigyázókat (rabbi, kántor, sakter, dáján, mezsgiak, zsidó bíró és esküdtek stb.) és a hitközség valamennyi alkalmazottját. De ebből az összegből fedeztek minden kiadást, szemlét, posta-utazási költséget, de az épületek, temetők, fürdők, metszőházak fenn- és karbantartási költségeit is. Tokaj-Hegyalján szokás volt még a gabella, pecsétilleték fizetése is, a lepecsételt kóser borok palackjai vagy hordói után. Ez az összeg szintén, a kóser bort tanúsító és igazoló hitközségi személy, a rabbi révén a hitközség vagyonát növelte. De a hitközséget erősítette anyagilag az a pár krajcár is, amit a kóser baromfivágásért a házhoz jövő vagy a községi metszőházban fizettek a sakternek az állatot vágató gazdák, illetve asszonyok a rituális vágásért. Ezek a bevételek biztosították a hitközségek valódi autonómiáját, viszonylagos függetlenségét. Ezek a bevételek segítették elő azt is, hogy vallásában-kultúrájában gondozott és megtartó erejűek voltak a magyarországi zsidó hitközségek. Ez a jellegük az emancipáció utáni nagy népmozgásban, a 20. század eleji társadalmi ellenállásban és a diszkriminatív zsidó törvények után feloldódott és csökkent. A korábban bevált és mindennapos kisebb-nagyobb gazdálkodói tevékenység ellenére a hitközség vallási-kulturális jellege maradt szinte csak meg. A holocaust a Soah megsemmisített, széjjelzilált hitközségi szervezetek, a csökkenő kóser háztartások száma, az ilyen gazdasági tevékenységet mennyiségében és összértékében is csökkentette. A zsidó hitközségek gazdálkodása a korábbi évszázadokban természetes igényként fogalmazta meg a vállalkozói-kereskedői-bérlői tulajdonságok kialakítását és ezeknek az adottságoknak a kifinomodását. Pl. az Óbudai Hitközség iratai között találtunk egy jó példát erre. 1797. nov. l-jétől 1798. október végéig havi 200 forintért, évi 2400 forintért az óbudai hitközség bérbe adta a bortaksa szerződését.

25 1799. szeptember 3tól már egy olyan szerződés maradt fenn, amely szerint a hitközség a kóser bortaksát bérbe adta KLEIN Albert és HIRSCH Beer védett zsidóknak, mint bérlőknek. A nyilvánosan meghirdetett bérleti tárgyalás jogát, licitálás útján nyerték el, versenytárgyaláson, a zsinagógában, ahol a nyilvános licitálást megrendezték. így 1799. szeptember l-jétől 1800 augusztus végéig 1550 forint bérleti díjért kapták meg a vállalkozók a kóser bor taksát. A bérlők a házi fogyasztásra szánt kóser bor után 12 krajcárt, míg az eladásra szánt után akónként 18 krajcárt szedtek bortaksaként.

26 A befektethető tőkével rendelkező zsidó kisvállalkozó már akkor kipróbálhatta erejét és tehetségét, amikor a nemesi, megcsontosodott feudális-rendi társadalom még kevés lehetőséget adott a vállalkozásokra, a pénzforgatásra. Márpedig a zsidó hitközségek a földtulajdon szerzésének lehetőségéből kiszorítva így a kereskedelmi-vállalkozói szellem iskolái és gyakorlati példái lettek! A kóser borokkal való kereskedést, illetve a keresztényeknek történő kóser bor eladást rendkívül szigorúan tiltotta is a rendi társadalom joga. 1731. január l-jén írta KAROLYI Sándor a nagykárolyi zsidókkal kötött szerződésében, szigorúan meghagyta, hogy: „...aki húsok magok szükségétül marad, keresztényeknek is adhattyák, ellenben az kóser borban, ha csak egy ízének Keresztény számára való el adássában