Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

PINTÉR JÁNOS: Emlékeim Wellmann Imréről

kus felépítésével. A későbbi évtizedek során tovább finomították a szakrendszert, de a gyűjteményekben való tájékozódáshoz ma is kitűnően használható. Azt a célkitűzést, hogy a Magyar Mezőgazdasági Múzeum az agrártörténeti kutató­munka központja legyen, az MTA Agrártörténeti Bizottsága célhitellel, és akadémiai alkalmazásban álló agrártörténészeknek a múzeumba történő helyezésével segítette. Az akadémiai kutatás munkáját az 1960-as évektől szintén Wellmann Imre irányította, melynek tevékenységéből kiemelkedik az 1715. és 1720., továbbá az 1828. évi orszá­gos összeírás anyagának éveken keresztül folyó rendszeres agrártörténeti regeszta ké­szítés. Wellmann koordinálta és felügyelte a külső munkatársak által végzett "Urbaria et conscriptiones" elnevezésű levéltári forrásanyag agrártörténeti adatainak kijegyzé­sét. Már elmúlt 60 éves, de fogékony volt az újra: az 1970-es években a múzeumban megkezdett számítógépes agrártörténeti forrásfeldolgozó munka egyik fő támogatója volt. A múzeumban töltött évei alatt, kutatásai elsősorban a magyarországi földműve­lési rendszerek alakulásával, a XVIII. századi magyar mezőgazdaság problémáinak, tör­ténetének teljes körű vizsgálatával foglalkozott. Számtalan cikke, tanulmánya jelent meg e témakörökből hazai és külföldi folyóiratokban, tanulmánykötetekben. A magyar agrártörténetírás elismerten jeles alakjának egyik kiemelkedő munkája, „A magyar me­zőgazdaság a XVIII. században" már Wellmann-nak a múzeumból való távozása után jelent ugyan meg, de a tényleges alkotó munkát még az intézményben végezte. Sokat tett Wellmann Imre a Magyar Mezőgazdasági Múzeum nemzetközi kapcso­latainak bővítése és a hazai agrárfejlődés történetének külföldön való megismertetése érdekében. Tevékeny részt vállalt az ICOM-on belül a Mezőgazdasági Múzeumok Nem­zetközi Szervezetének (AIMA) létrehozásában, majd működtetésében, az egyes kong­resszusok megszervezésében, mint titkár, majd később alelnök. Wellmann irányította az 1971. évi AIMA kongresszus munkáját, melyet a Magyar Mezőgazdasági Múzeum alapításának 75. évfordulóján rendeztek a Vajdahunyadvárban és a Magyar Tudo­mányos Akadémián. E tanácskozáson 25 ország mintegy két és félszáz múzeumi szak­embere vett részt, s nemcsak az ICOM, hanem az UNESCO és a FAO képviselői is jelen voltak. Az ICOM több évtizedes történetében ehhez hasonló nagyszabású össze­jövetel csak az ugyancsak budapesti, 1987. évi tanácskozás volt. A kongresszus előa­dásait — idegen nyelven — ugyancsak ő szerkesztette vaskos kötetté. Számos külföldi tanulmányúton, konferencián vett részt Ausztriától Franciaorszá­gig, Németországtól Svédországig. Mindenütt az összevetési lehetőségeket kereste a ha­zai és a külföldi agrármúlttal, illetve ismertetve Magyarország agrártörténetét, fehér foltokat eltüntetve, vagy éppen téveszméket cáfolva. 1972-ben Kairóba utazott, hogy az ottani — magyar közreműködéssel az 1930-as években létrejött — mezőgazdasági múzeum korszerűsítéséhez adjon tanácsokat, amikor a nyílt utcán egy autó elgázolta. Súlyos sérüléseket szenvedett, de hónapokig tartó gyógyulása után töretlen munkakedv­vel dolgozott. Egyik meghatározó alakja volt a hazai rendezésű nemzetközi gazdaságtörténeti kon­ferenciáknak, történész kongresszusoknak. Tudása révén ekkor már Magyarország leg­nagyobb történész szaktekintélyei közé tartozott, pedig nem titkolta ellenérzését azzal

Next

/
Thumbnails
Contents