Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)
OROSZI SÁNDOR: Államerdészeti erdőtelepítések Szabadka város határában (1896-1918)
Az erdők további története A Magyarország új határairól is intézkedő trianoni békeszerződésben áll: (a határ) „a helyszínén megállapítandó vonal, amely Kunbajától délre halad, a szabadka-bácsalmási vasútvonalat Csikéria állomástól körülbelül 1500 m-re keletre, a szabadka-kiskunhalasi vasútvonalat Kelebia állomástól körülbelül 3 km-re délre átvágja" (1921. évi XXXIII. tc. 27. §). Ez azt jelentette, hogy Szabadka határának északi része, benne a településkezdeményekkel (Tompa, Kelebia, Csikéria) és az erdőkkel, Magyarországon maradt, míg a város és határának nagyobb része a létrehozott Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került. FÖLDVÁRY László kimutatása szerint 5315 kh (3059 ha) erdő maradt Szabadkán. 46 A Magyarországhoz került részen kialakuló Kelebia, Tompa és Csikéria községek határában lévő erdők jelentős részén a két világháború között a Tompa-Kelebiai Közvagyon Jószágigazgatóság gazdálkodott. 47 A Délvidék egy részének 1941-ben történő visszakerülésekor Szabadka erdői újra magyar államerdészeti kezelésbe kerültek. Az ott folyó munkák irányítására BAKKAY Lászlót rendelték ki. Ez az erdészeti szervezet azután 1944 őszén megszűnt. Összefoglalás Ha a szabadkai városi erdők telepítésének történetét a magyar erdőgazdálkodás általános fejlődése szempontjából vizsgáljuk, három jelentős tanulságra hívhatjuk fel a figyelmet. Legelőször újra a homoki erdőtelepítések során szerzett tudományos eredményeket említhetjük meg. A talaj- és általános termőhelyi viszonyokat jelző lágyszárú növényzet jelentőségének felismerése és az ott sikerrel ültethető fafajok meghatározása ehhez a tájhoz kötődik. Az állami erdőkezelés sikeressége Szabadkán egyértelmű. Az erdősítési hátralékokat kiküszöbölték, sőt az erdőterületet növelték. Az erdők értekét is emelték, hiszen kiritkult, jórészt értéktelen nyárasok helyett biztos jövedelmet nyújtó akácosokat (és részben fenyveseket) hoztak létre. Mindezt kedvező, az állam számára nyereséges pénzügyi lehetőségek között. S itt érkezünk el a harmadik tanulsághoz. Ahhoz, hogy hosszabb távon és sikeresen lehessen az erdősítésekkel foglalkozni, Szabadka város áldozatkészségére is szükség volt. A város viszonylagos gazdagsága lehetővé tette, hogy az erdőtelepítésekre pénzt áldozzon abban a reményben, hogy az erdők később komoly jövedelmet hoznak. Ez a gazdasági haszon századunk elején már nyilvánvaló volt. Az erdők a homokterületek megművelésének egyik legkedvezőbb lehetőségét kínálták az ökológiai és a gazdasági megfontolások alapján is.
