Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)
SZÖLLŐSY GÁBOR: Wellmarm Oszkár szakértői tevékenysége Törökországban 1932-33-ban
tejelő képességű" aleppói vagy déli vörös fajtát pedig Délkelet-Anatóliában. Atörök mezőgazdaság akkori szintjén a fő vonóerőt az igásökör adta. A kormányzat azonban az intenziv gazdálkodás irányába kívánván fejleszteni a mezőgazdaságot, a vonóerőszükségletet lóval vagy traktorral akarta fedezni a jövőben. A szarvasmarhatenyésztés területén a tejtermelés irányába tett határozott lépéseket. 1924-ben a Karacabeyi állami ménesbirtokon tehenészetet alapítottak. Ezt követően még három hasonló állami tehenészetet hoztak létre. Ezek betelepítése 193l-re fejeződött be. 17 1925-ben több európai országból - köztük Magyarországról és Svájcból - vásároltak különböző tejelő fajtákból (szinentáli, montafoni, bonyhádi) tenyészállatokat 18 . Az csekkel végzett keresztezések azonban - a környezeti feltételek javításának hiányában - nem hozták meg a kivánt eredményt. Az európai kultúrfajták gyakorlatilag csak a szinűket örökítették át. 19 Törökországban a juhtenyésztés különösen nagy jelentőségű", mert a húsfogyasztásban a juhhús napjainkban is meghatározó. Jelentős a juhtej termékek fogyasztása is. A juhiétszám 1931-ben 1162000 db volt. 20 Az állomány fajta szerinti összetételében a karaman, a kivircik, a kara yaka és a dagliç fajták voltak a legfontosabbak. Ezek közül a karaman a zsirfarkú fajtacsoportba tartozik. A agájához hasonló kivircik és a racka jellegű kara yaka a nem zsirfarkú csoport képviselője. A dagliç keverék fajta, karaman anya és kivircik kos keresztezéséből jön létre. 21 E fajták mindegyike kevert gyapjas. Gyapjútermelésük teljes egészében fedezte a szőnyeggyártás ("perzsa" és kilim) gyapjúszükségletét, de fésűs gyapjúból Törökország szinte teljes egészében behoztalra szorult. A juhtenyésztés fejlesztésének fő célja tehát a fésüsgyapjú-szükséglet hazai termelésből való fedezése volt. Ennek érdekében merino juhokat vásároltak Magyarországról és Németországból. 22 Ezeket az egyedeket részben közvetlenül a kivircik fajta keresztezésére, részben a merino tenyészanyag utánpótlást biztosító törzstenyészetek létrehozására használták. A fésüsgyapjas fajták terjedésének egyik legfőbb akadálya a gyapjúárak rendezeüensége volt. A merino gyapjú ára gyakorlatilag azonos volt a helyi fajták durva kevert gyapjáéval. 23 A merino helyzetét tovább rontotta, hogy a húsa a helyi fajtákéhoz képest "birkaszagú", ezért a török emberek nem szívesen fogyasztják ma sem. A tartási és takarmányozási körülmények az 1920-1930-as években távolról sem feleltek meg a belterjes gazdálkodás követelményeinek. Az állatok téli takarmányozása szűkös és kezdeüeges volt. Ahol erre a földrajzi adottságok lehetőséget biztosítottak, általános volt az állatok téli legeltetése. A nyári legelők Anatolia fennsíkjain, a téli legelők pedig aFöldközi tenger partvidékének mediterrán éghajlatú síkságain voltak. Ahol a téli legeltetésre nem volt lehetőség, ott szinte kizárólag gabonaszalmán teleltették ki az állatokat. 4 A török mezőgazdasági kormányzat a öarom/rtenyésztésben a tojástermelés fokozására tett jelentős lépéseket. Ankarában baromfi tenyésztési intézetet hoztak létre az akkori európai színvonalnak megfelelő technológiával. 1931-ben tenyésztési célra
