Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)

CSOMA ZSIGMOND: Kertészeti terményvásárok, mint a XIX. századi nagytáji munkamegosztás eredményei

tevékenykedtek, akik a marhakereskedőkkel, és a sertéskereskedőkkel azonos nagyságú adót fizettek.

42 Az 1870-es években Pesten 161 kertészt, Budán 7 kertészt írtak össze, valamint 2-2 káposztakereskedőt és 10 déli gyümölcskereskedőt. Emellett Pesten 18, Budán 8 zöldségárus kereskedő, Pesten pedig 43, Budán 7 gyümölcskereskedő dolgozott ekkor.

43 Terményekre specializálódott terménykereskedők tevékenykedtek, mint pl. a békési vásárban a doboziak öklömnyi nagyságú, híres fokhagymáit áruló terménykereskedő, vagy a bajai fokhagymavásáron is, akik egész hagymahegyeket vettek meg a vásár napján reggel 9 óra után. A fogyasztók érdekében ugyanis a korábbi nagybani vásárlás tilos volt.

44 A kecskeméti, nagykőrösi, ceglédi, kalocsai, szegedi vásárokat nagykereskedők keresték fel, akik óriási tételekben vásárolták fel a kertkutúrás tanyák prodiuktumait. A kereskedők mellett a vásárok jellegzetes alakjai a zöldség-gyümölcs kofák voltak. A m agyar városok társadalmában különleges csoportot alkottak, a XIX század első harmadában általában gyümölcs- és zöldségárusok voltak, jelentős részük férjes asszony, akiknek férje kereső foglalkozást űzött.

45 De kofák szolgálták ki a búcsúvásárok megéhezett, megszomjazott résztvevőit is. A gyümölcsáruló kofák jórészt helybeliek vagy környékbeliek voltak. Már a múlt század-közepén megjelenő szaklap, a Kerti Gazdaság rámutatott a pesti kofák árfelhajtó szerepére. A pesti kofák ugyanis a bécsi kofáktól rendelték meg a terményeket. A pesti árhoz így hozzájött a bécsi kofa nyeresége, a fuvardíja a termelő kertjétől a vasútig, vagy a gőzhajóig történő szállíttatás díja, a fuvar díja Bécstől Pestig, a fogyasztási adó, a pesti kofaasszony nyeresége, a raktár-lerakópince haszonbére, a helypénz, - ami többletköltségként mind-mind a pesti árban jelentkezett végül is, és a vásárlóval fizettették ezt ki. Ezért volt jóval drágább pesten a zöldség, mint Bécsben.

46 A pesti kofák tudtak magyarul, németül, szlovákul, vásári monopóliumot tartottak fennt. A pesti Aldunasorra érkező kertészeti terményt fuvarozó hajóhoz, vagy a vidékiek szekereihez nem engedték közelbe a vásárlót Mindenkit elriasztottak - szabadszájuságukkal, káromkodásaikkal, erőszakosságukkal, - aki közvetlenül a termelőtől vett volna árut. A "Vasárnapi Újság" azt is megírta, hogy kis négylábú lócán ülnek, amelyiknek egyik lába könnyen kijár, hogy a harcias kofák verekedéseknél jó fegyverként használhassák.

47 A színes, rátarti, üzletelő fehérnépet a pesti városi közszáj kissé csúfondáros tréfával viccelte meg az 1870-es évek elején, amikor a Dunapartot leaszfaltozták és akácfákat ültettek el árnyékadás céljából. A vicc szerint ha nem is volt eddig a városnak akácfája, fája azonban volt, mégpedig olyan; amelynek sem gyökere, sem levele, sem ága, mégis volt gyümölcse, és úgy hívták, hogy a város kofája. Hűvösebb, csípősebb időben az ülő, álló kofák, lábuk közé, szoknyájuk alá "tüzes parázzsal telt fazekat" állítottak, mely melegítő eljárás más városok kofáinál sem ismeretlen. A kofák télen sulymot földimogyorót pattogatott kukoricát, görhőt, málét árusítottak. Nyáron alma, szilva, körte, barack mögött ültek, amelyek"...oly