Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)

TAKÁCS IMRE: Földművelésügyeink a magyar közigazgatás rendszerében a XVIII. századtól

törvénycikk szerint a mezőgazdaság fejlesztését célzó szakszolgálati igazgatási hálózat szintén állami volt. Mindezt betetőzte, hogy 1942-ben ha átmeneti időre is, a belügyminiszterre bízták az önkormányzati közigazgatási állások betöltését. Vármegyei és városi szinten tehát kiépült egy közvetlenül a kormánytól függő állami szakigazgatási szervezetrendszer, míg a nagy- és a kisközségek területén a szakigazgatási feladatokat tovább is általában a község autonóm szervei foganatosították. Közben 1891-ben és 1912-ben ismételten is felmerült az egész magyar közigazgatás államosításának a terve, de a vármegyei önkormányzati erők szívós ellenállása miatt ez nem valósult meg. Az 1930-as évek második felében, majd érthetően még inkább a második világháború éveiben - honvédelmi és közellátási érdekekre hivatkozva - a központi hatalomnak újabb nagyarányú kiterjesztésére került sor. Felhatalmazási törvények alapján kiadott rendeletekkel a kormány társadalmi ellenőrzés nélkül növelhette az egyre súlyosabb termény- és termékbeszolgáltatási kötelezettség útján a magángazdasági életbe az állami beavatkozást. A háborús kormányok a helyzet kényszere folytán jutottak ilyen elhatározásra, bár sok mindennel elvben is egyetértettek. Olyan ügyek ellátását szintén magához vonta az állam, amelyek nem tartoztak volna feladatköréhez; gyakran elsődlegessé vált az olyan feladatok ellátása is, amelyeket jogszabályok alkotásával nem lehetett megoldani. A röviden ismertetett közigazgatási állapotok közepette 1944 végén, 1945 elején szabadult meg az ország népe a német megszállástól anélkül, hogy az előző évtizedek alatt mind megvalósultak volna a közületi adminisztárció jobbítását célzó olyan reformok, mint a közigazgatási jogszabályok bonyolultságának és a túlzott bürokratizmusnak enyhítése, a hatáskörök és a jogorvoslati lehetőségek rendszertelenségének megszüntetése, a kormányzati és a közigazgatási jellgű funkciók elkülönítésével a minisztériumok tehermentesítése. Ez azért lett volna üdvös, hogy a kisebb- nagyobb konkrét ügyek sokaságának intézése ne vegye igénybe a főhatóságok idejének jelentős részét Megmaradt a közigazgatási hatóságok szabad belátására bízott, úgy-ahogy csak közvetve szabályozott széleskörű diszkrecionárius intézkedési joga is. Továbbá kívánatos lett volna a közigazgatási bíráskodás elvi általánosítása, a törvényhatóságok fölötti túlzott állami és a községek fölötti túlzott vármegyei gyámkodás korlátozása, az eljárási jogszabályok további korszerűsítése, valamint az egy-egy miniszteri tárcához tartozó szakigazgatási szervek működési területeinek lehető egységesítése. Olykor történtek ugyan kísérletek egyik-másik említett kérdés rendezésére, de ezek csak részeredménnyel jártak. A megszokotthoz való ragaszkodás miatt a közigazgatás racionalizálásának programjával 1931-ben kinevezett kormánybiztos javaslataiból mint már jeleztük, a gyakorlatban nem sok valósult meg. Pedig az említett szervezeti és funkcionális fogyatékosságok kiküszöböléseföldművelődésügyi közigazgatásunk hatásfokát a gyakorlatban szintén emelte volna.