Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)

OROSZI SÁNDOR: A szalvón tölgyesek legendája és valósága

cm átmérőjű, 150-250 korona értékű törzs hossztolásánál nem volt mindegy, hogy milyen választékok mellett dönt! Kezdetben, az 1870-es, 1880-as években legfontosabb a dongatermelés volt, míg a különféle bárdolt árukat - elsősorban a szállítási nehézségek miatt - másodlagosan kezelték. Mindenesetre mind a donga, mind az egyéb (fél)gyártmányok készítése helyben, az erdőn történt Vizsgáljuk meg azonban először a dongatermelést, amely tulajdonképpen a szlavón tölgyesek hírét megalapozta! Kétféle dongát termeltek, a franciát és a németet. A franciát csak oldaldongaként faragták, ebből állították elő ugyanis a hordófeneket is. Sokféle méretben - ahogyan a fa kiadta - készítették, de a normáldonga (amelyet a fa értékének becslésénél vettek figyelembe) az 1 méter hosszú, 3 cm vastagságú és 15 cm szélességű, lehetőleg a bélsugarak irányában hasított, faragott deszka volt. Ez a normáldonga volt a munkabérek, illetve az értékesítések alapja. Németdonga kétféle készült: oldal- és fenékdonga. Az előzőt homorúra, míg a fenékdongát domborúra faragták. Egy-egy hordó anyagát külön készletezték (kis ráhagyással), majd akó szerint értékesítették. 47 (2. kép). Ez az értékesítés azonban évről-évre a piaci igényektől függött, amely igényeket természetesen az adott év bortermése jelentősen befolyásolta. Sokkal nagyobb baj 2. A szlavón tölgy hagyományos feldolgozása: dongakészítés az erdőben. /Ismeretlen/