Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)
PÁLÓCZI HORVÁTH ANDRÁS: Agrártörténeti emlékek a középkori Szentkirály faluban. (Gazdasági épületek a 4-4/a. ház bel telkén.)
pítottuk, hogy nem vízelvezető árokról, hanem valamiféle kerítés nyomairól van szó. 1980-ban és 1981-ben különböző periódusokhoz tartozó, egymást átvágó árkok is kerültek elő (9-10. ábra), tisztáztuk az árokrendszer kiterjedését és az árkok szerkezetét. Az árkok fala függőleges, mélysége az eredeti járószinthez képest 25-30 cm között változik, keresztmetszete U alakú (11. ábra). Már ezekből a megfigyelésekből is arra lehetett következtetni, hogy nem sáncárkokról van szó, hiszen a belőlük kitermelt földből csak jelentéktelen kis sánc telt volna ki. Feltételezésünk, hogy kerítésfal alapozásárkait találtuk meg, akkor vált bizonyossággá, amikor a 13. és a 14. árokban karólyukakat észleltünk. Ezek a karólyukak nem mindenütt, csak egyes szakaszokon mélyednek az árok aljába, mindössze néhány cm-re, betöltésük rendszerint az árok betöltésével egyező laza, morzsalékony, sárgásbarna homokos-agyagos kevert föld. igen nehéz is volt észrevenni az árkok fenekén lévő karólyukakat. A földbe süllyesztett karók tehát kerítés vázát alkották. A kerítés anyagára vonatkozólag az omladékréteg adhat valamelyest támpontot. Az árkok fölött és környékén kb. 20 cm vastag rétegben található az említett sárgásbarna betöltődés, amelyet a szerves anyagok helyenként vörösesre színeznek. Ez a laza omladékréteg az árkoktól távolodva egyre vékonyodik, a középkori járószint fölött terül el. Nyilvánvaló, hogy nem a házfalakhoz hasonló, szilárd anyagú, tapasztott agyagfalakról van szó, hanem laza szerkezetű, valószínűleg növényi eredetű anyagokból és földből készült falazatról. Régen a kerítések, karámszerű építmények falazata készülhetett nádból vagy vesszőből, illetőleg földből, zsombékból, gyephantból, dudvából, sőt még trágyából is. 25 A szentkirályi kerítésfalak is ilyen módon készülhettek, ahol sűrűn egymás mellett sorakoznak a karólyukak (12-13. ábra), ott elsősorban vesszőből font falra gondolhatunk. Ezek a kerítés-alapozások nagy, négyszögletes térségeket ölelnek körül, illetőleg az egyik ovális területet (2.ábra). Négy-öt periódust lehet világosan elkülöníteni, minden árok külön periódust jelent A 15. és 16. árok egymás mellett fut párhuzamosan, kb. 14x16 m-es területet kerít. A 13. árok L alakú, északnyugat és délnyugat felé nyitott, 8x12,5 m-t határol. A 14. árok ovális, 9x14 m-es. A 13. árok délkeleti szakasza két agyagos járószintet is áttör az udvaron, ez valószínűleg a 4. házzal egyidős késői réteghez tartozik. A többi árok egyeztetése valamelyik lakóházzal egyelőre nem megoldható, nyilvánvaló, hogy a házaknál sokkal rövidebb életű létesítményekről van szó. Ezek az építmények délnyugat, nyugat felé nyitottak voltak, vagyis bejáratuk a lakóház felől lehetett. A 4/á. ház északnyugati végén, az épület hátsó sarkánál nagy átmérőjű cölöplyukakat tártunk fel egy-egy csoportban. Ezek a 14. árokhoz csatlakozó valamiféle kapuépítmény nyomai, a kapuoszlop többszöri megújításával. Az elmondottak alapján nem lehet kétséges, hogy a gazdasági udvar jó részét elkerítő kerítésfalak állatok összetartására szolgáltak, vagyis karámszerű építmények 25 TÁLASI1.1936.113. p.; SZABADFALVI J. 1970.42-43., 50. p.
