Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)
PÁLMÁNY BÉLA: A szécsényi uradalom kísérlete földművelési rendszere korszerűsítésére az 1830-1840-es években
ismeretében következtetünk: a keszthelyi szokás alapján bizonyosnak tűnik, hogy az első évben a frissen trágyázott földbe kapásnövényt ültettek, mégpedig burgonyát. Az évi 2100 p.m. kolompér takarmányként, de szeszfőzési alapanyagként is igen nagy jelentőséget kapott a majorsági gazdálkodásban. Három éven át tavaszi gabonát termesztettek, két szakaszban a sörfőzdében jól értékesíthető árpát, egy szakaszban pedig zabot. A váltógazdasági tábláktól és a többi szántóktól elkülönítve műveltek a szécsényi határban egy 35 2/8 kat. holdas - tehát pontosan két váltógazdasági szakasznak megfelelő nagyságú - stájer lóherés táblát, amely magyar holdanként 6 szekér zöldtakarmányt (évente tehát 2810 bécsi mázsa elsőrangú abrakot) biztosított, volt továbbá egy 24 3/8 holdas „luczernás kert" is, amely évi 2100 bécsi mázsát termett. Összességében Szécsényben művelték az egész uradalom takarmánynövénnyel vetett majorsági tábláinak 23,7 %-át. A birtokközponttal szomszédos Farkasalmás pusztán gróf FORGÁCH Pál 1837ben egy tagban kapott 450 kat. holdas szántóföldjét tíz szakaszra osztották. Őszi gabonát (tiszta búzát és rozsot) két, tavaszi gabonát (tavaszi búzát, árpát, zabot) három, takarmánynövényt két esztendőben vetettek. Utóbbiak, a zöldtakarmányok termesztésének érdekes változatát képezték: az egyik szakaszban a 45 kat. holdas tábla 2/3 részébe borsót, 1/9-ébe lencsét, 1/4-ébe pedig bükkönyt, további szakasz „kevert takarmány" számára volt fenntartva. A változatos növénykultúra kedvéért a korabeli agrárszakemberek előszeretettel komponáltak több veteményből álló szakaszokat. Trágyázott, kövér földbe szívesen vetettek vörös lóherét, amely több éven át kaszálható termést hozott és más növényekkel - így zabbal, árpával keverten is vethették. Keszthelyen pl. 1/4-1/4 rész borsót vagy ledneket vagy zabot és 2/4 rész árpát kevertek össze előszeretettel és a termést virágzása idején kaszálták le. A pillangósok gyökerei ugyanakkor hasznos talajjavító hatást gyakorló zöldtrágyaként is a gazdák segítségére voltak. A farkasalmási vetésforgóba beiktatott három esztendei juhlegelő e szokás alapján bizonyára évelő vörösherével táplálhatta a majorság itteni 500-800 darabos birkanyáját. 39 Bátka pusztán a birtokbecslés szerint 1475 öreg birkát neveltek, takarmányozásuk biztosítása végett itt, valamint a legnagyobb, újonnan épített zsúnyi és cserbérci 2000, illetve 150 juh befogadására képes aklok közelében SORGE Keresztély a nyolc szakasz felében termesztett takarmánynövényeket: a vetésforgó elején, két évig vörösherét, egy évig ledneket, egy évig pedig „kevert takarmányt". A vöröshere magyar holdanként 2,5 szekér - vagyis 25 bécsi mázsa - kevert takarmány pedig Bátkán 12,5, Zsúny és Cserbérc dűlőkön 25 bécsi mázsa zölden kaszált termést hozott. (Összehasonlításként: Farkasalmáson az évente kétszer is kaszálható „vegyes takarmány" magyar holdanként 50 bécsi mázsás hozamot produkált.) Mindhárom pusztán két évben termesztettek rozsot (6,3 ill. 6,2-szeres, a szécsényinél kisebb hozammal), tiszta búzát (6,25 ül. 6,2-szeres termést nyerve). Feltűnő jellegzetessége viszont a ve39 SÜLE S. 1967.163-173.p.
