Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)

CSOMA ZSIGMOND: Az archaikus faépítkezés emlékei a nyugat-magyarországi szőlőhegyeken

gáshoz. Már ma ugyan, minekutánna az Emberi mívelődés csinosabb lakhelyre vágy, találtatnak némely épittő mesterek, a* kiket a' tehetősebbek az épittésre meg hívnak. A* Tölgyfákat laposra meg faragják, és azoknak végeit egymásba kaptsolván mint ugy nevezett Talpfákat alul helyezhetik : ezekre boronna fákat (: laposra meg faragott fenyőket :) hasonlóképpen egymásba kaptsolva raknak, a' Szerént a' mint azt az előre ki gondolt forma hozza magával. A pallást csinossabban ki bárdoltt fenyőkből vagy mettzett Deszkákbul rakják, és azt felyül, valamint a' falakat kivül belül szalmával s polyvával öszve gyúrt sárral vastagon meg sárazzák, és ki simítják." A boronafalak közeit korábbi évszázadokban mohával, majd később sárral, ill. szalmás, törekes agyaggal tapasztották be és a mai szőlőhegyi látványt visszaadva többször vakító fehérre meszelték a falat. Ez a meszelés nemcsak sterilizáló hatású volt a must erjedését biztosító helység külső falán, hanem óriási mértékű fényvisszaverése révén, a kevés elnyelt fénysugárral a pincekamra belső felmelegedését akadályozták meg a jobbágy-paraszt tulajdonosok. A fa, a sártapasztás és a fehérre festett fal valószínű, hogy 25-35 C° hőmérsékletkülönbséget biztosíthatott a belső térség és a külvilág között. A hőmérséklet alakulását, a bor esetleges újraforrása elkerülése érdekében a pincék tájolásával, pinceajtók elhelyezési irányával és egy-egy pince mellett nőtt hatalmas fa enyhet adó árnyékával is befolyásolhatták, mint pl. a nyugat-dunántúli szelídgesztenyésekkel Rohonc, Kőszeg, Cák, Velem térségében. Ez a hőmérsékletlépcső nemcsak a nyári kánikula esetén állhatott fenn, hanem a derült téli éjjelek esetén is, amikor fagyvédelmi szerepet kaptak a fentebbiek. A rendszeres meszelés révén számtalan mészréteg rakódott a sártapasztásra, így az élesebb, hegyes borona-élek és végek legömbölyödtek, szelídebb tompaságot kaptak. A nyugat- és déldunántúli pincekamrák, présházpincék földes padozatúak voltak. Az állatok elhelyezésére, a szüreti-szőlőfeldolgozási eszközök hegyen való kint tartására, majd a kiköltözés- kinttartózkodás miatt az egykori egysejtű, egyosztatú pin3. kép. Háromosztatú boronapince, Újtelep (Neustift bei Güssing) Burgenland Fuchsgraben nevű szőlőhegyén, a 18. század végéről.