Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)

MÁRTHA ZSUZSANNA: A magyar baromfigazdaság helyzete az 1920-1938. években

Baromfitenyésztésünk fejlesztésének az 1920-1938. években is a szakmai oktatás volt a legfőbb tényezője. A baromfitenyésztési szakoktatás központja az 1919. évi román megszállás idején tönkrement, majd az újjáépített gödöllői szakiskola volt, ahol ismét megkezdődött a baromfitenyésztési munkásnő képzés, és egyéves tanfolyamon a baromfitenyésztésben jártas tenyésztőmestereket is kiképeztek. Az intézet a hozzá tanácsért forduló tenyésztőknek évente mintegy 5000 levélben válaszolt, számos tanfolyamot tartott, és kb. 2000 látogatónak adott tanácsot, valamint díjtalan útmutató füzeteket és ólrajzokat hozott forgalomba. Baromfitenyésztési oktatást végeztek a felső-, közép- és alsófokú mezőgazdasági szakoktatási intézetek is. Ezenkívül szintén terjesztették a baromfitenyésztési ismereteket tanfolyamok, kiállítások rendezésével az 1902-ben alakult Baromfitenyésztők Országos Egyesülete, a regionális baromfitenyésztési egyesületek és nem utolsó sorban a kerületi mezőgazdasági kamarák. Kiemelkedő szerepet játszott ebben a tekintetben a kecskeméti székhelyű Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara. A szakismeretek terjesztésében nehézséget okozott, hogy az országos baromfiállomány 95 %-a paraszti kistenyésztőké volt, akiknek tömegeivel bajos volt kapcsolatot teremteni és fenntartani. Pedig a baromfitenyésztő kisemberek szakmai felvilágosítását a gazdaságiakon kívül szociális érdekük is megkövetelte. A baromfitenyésztési szakoktatás kiépítésével mindenekelőtt a gazdaságilag leggyengébb néprétegeket kellett támogatni. Evégből a rádió is részt vett a baromfitenyésztési szabadoktatásban. 1926 óta minden csütörtökön és vasárnap délelőtt gazdasági előadásokat - gyakran baromfitenyésztési témájúakat is - tartottak a rádióban, amelyek 15-20 000 példányban füzetek alakjában a szaklapok ingyen mellékleteiként kerültek forgalomba. Eleinte a Falu Országos Gazda és Földmíves Szövetség tartotta a rádiós gazdasági előadásokat, 1928-ban a miniszter azok lebonyolításával az Országos Gazdasági Szakoktatási Tanácsot bízta meg. A baromfitenyésztési propandát széles körben bemutatott film is szolgálta. 1920-1938. évi baromfitenyésztési és baromfiexport politikánknak másik fő eszköze volt a keltetőközpontok hálózatának kiépítése. Ezek létesítését a téli csibenevelés népszerűsítése, a primőr csirkék kivitelének fokozása végett az Országos Baromfikeltető Akció Központi Bizottsága szorgalmazta. Az első keltetőközpont Kecskeméten 1935. december 5-én kezdett működni. A drága gépi berendezés beszerzéséhez a nagy baromfikereskedő cégek adták össze a szükséges összeget, a város pedig átengedte a keltetőhelyiséget. 1937. december l-jén már Kaposváron, Baranyaszentlőrincen, Hódmezővásárhelyen, Szentesen, Békéscsabán és Nyíregyházán is működött hasonló keltetőközpont, később továbbiakat is létesítettek. A Hangya szövetkezet szintén állított fel keltetőállomásokat, ezek bérkeltetést végeztek. A nagyteljesítményű keltetőközpontok nélkül az addigiaknál jobb és egyöntetűbb népies tyúkállományok kialakítása elképzelhetetlen lett volna. A Külkereskedelmi Hivatal propagálta azok létesítését, mert a kotlókkal való hagyományos keltetéssel a kívánt minőségű baromfi nagyarányú elszaporítása lehetetlen lett volna. A központok kedvezményes áron decembertől a következő év szeptemberéig ontották a naposcsibé-