Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)
MÁRTHA ZSUZSANNA: A magyar baromfigazdaság helyzete az 1920-1938. években
A baromfiállomány terület szerint Baromfiállományunk az Alföldön Békés, Csongrád, Csanád, Bács-Bodrog megyékben, a Dunántúlon Baranya és Somogy megyékben volt a legsűrűbb. Az alföldi baromfitartás a hódmezővásárhelyi, orosházi, szegedi, makói, nagykőrösi, kiskunfélegyházi, szentesi tanyákon, kisgazdaságokban érte el legmagasabb fokát. A kecskeméti, debreceni, szolnoki gazdaságok az említettektől elmaradtak ezen a téren. A Dunántúlon és az északi dombos vidéken kevesebb baromfi jutott a területegységre. A Dunántúlon Fejér, Komárom, Veszprém, Vas és Sopron megyékban tenyésztették a legkevesebb baromfit, míg Tolnában és Győr megyében nagyobb volt az állomány. Látható ebből, hogy a nagy- és a kisbirtok területi aránya is befolyásolta az országos baromfiállomány tájak szerinti megoszlását. A tyúk, pulyka és gyöngytyúk számára az alföldi tanyák területe kitűnő kifutónak bizonyult, ahol azok állatifehérje szükségletüket nyáron ingyen fedezhették. Az ilyen birtokon egy tyúk évi takarmányozási költsége 2,3-3, a vásárolt takarmányt etető baromfifarmokon ellenben 6-8 pengő volt. Ludakból és kacsákból szintén az Alföldön tartották a legtöbbet. Ide jutott a vízibaromfi országos állományából 55, illetve 52 %, míg a Dunántúlra 30, illetve 34 %, az északi részekre 15, illetve 14 %. A lúd az üde legelőn, a kacsa a nagyobb vízikifutón különösebb póttakarmány nélkül nőtt fel. A pulykáknak legalább 60 %-át Pest megye déli részén, valamint Szolnok, 1 Békés, Csongrád és Csanád megyében tenyésztették, a Dunántúlon 15, az északi részeken pedig csak 6 %-uk élt. Az egyes baromfifajok közgazdasági jelentősége vidékenként változott. A gazdaságos baromfitartásról a természeti és a közgazdasági viszonyok figyelembevételével térkép is készült. Erről hozzávetőleg leolvasható, hogy Sopron, Mosón, Győr megyékben és Vas megye nagy részén, továbbá Somogy, Baranya és Zala megyékben sok exportra alkalmas teatojást hoztak forgalomba. Vas megye déli részén, valamint Veszprém, Esztergom, Fejér és Tolna megyék területén ugyancsak sok tojást termeltek eladásra. A Duna- és a Tiszamente lúd- és kacsatenyésztő vidék, Pest, Bács, Szolnok, Békés és Csongrád megyék pedig elsősorban pecsenyebaromfit és pulykát tenyésztő terület volt. Nem kevés pulykát tenyésztettek továbbá Hajdú, Bihar és Szabolcs megyékben is. Hazai viszonyok között nagyobb baromfiállományokat csak extenzíven lehetett gazdaságosan tartani, mert távol a nyugati exportpiacoktól a nagy szállítási költséggel is kalkulálni kellett. Feltűnő, hogy az említett vidékeket kivéve, az Alföldön általában nem tenyésztettek annyi baromfit, amennyit a feltétlen baromfitakarmányokhoz és az értékesítési lehetőségekhez képest tartani lehetett volna. A Dunántúl kis falvaiban kevésbé volt kedvező a baromfitartás helyzete, mert az udvar és a szérűskert ott kisebb, mint az Alföldön. A természeti és az értékesítési viszonyok a Dunántúlon inkább a más állattenyésztési ágak számára mutatkoztak előnyösnek. Hasonló helyzet volt az északi dombos vidéken, ahol a talaj- és az éghajlati viszonyok az okszerű legelő- és rétműveléssel a tejtermelést tették jövedelmezővé.
