Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)

ERNST JÓZSEF: A tájfajták kialakulásának kezdete Magyarországon Mezőhegyes vonzáskörzetében

10. ábra. Nóniusz és mezőhegyesi félvér tájfajta körzetek Torontál vármegyében. dási ideje Torontálban 2,89, Temesben 3,03, Bács-Bodrogban 2,44, míg Szarvason 6,02, Nagymajláthon 5,26, Nagylakon 3,33 év volt. így egy-egy fedeztetési állomás körzetéhez tartozó lóállományt azonos geno- és fenotípushoz tartozó ménekkel végzett tartós offenzívával rövid idő alatt lehetett homogenizálni. A típus fenntartására és az esetleges korrekciók végrehajtására mindig az eredeti anyaghoz tudtak viszszanyúlni. A századforduló magyar mezőgazdaságának fajtaváltása a lótenyésztésben a legideálisabb körülmények között ment végbe. Az állami ménesekben folytatott több évtizedes tenyésztői munka hatására olyan magyar kultúrfajták alakultak ki, amelyek megfeleltek az intenzív, árutermelő mezőgazdaság legszigorúbb követelményeinek. Ezek a fajták genotípusokban nem voltak idegenek a köztenyésztés állományától, s így annak nemesítése törésmentesen zajlott le. A tájfajták fennmaradása, tökéletesedése pedig a törzsménessel való állandó kapcsolat révén volt biztosítva. Saját történeti tapasztalataink tanúsítják, hogy amennyiben az eredeti törzsménes más körülmények közé kerül, vagy megszűnve a kialakult tájfajta önálló tenyészmén utánpótlásra kényszerül, úgy a tájfajta eredeti értékmérő tulajdonságait elveszti és az állomány leromlik. Valamilyen törzsménesben kialakult, nevezetesen mezőhegyesi fajtával kialakított tájfajtát csakis az eredeti helyen - vagyis rögön - tartott és tenyésztett törzsállománnyal lehet fenntartani.