Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)

ERNST JÓZSEF: A tájfajták kialakulásának kezdete Magyarországon Mezőhegyes vonzáskörzetében

nak el kell fogadnia az elnöknek a tenyésztési kérdésekben hozott döntését, így az évente megtartott tenyészkanca szemle alapján hozott párosítási tervet. Ugyancsak a ménes munkatársai végezték a tájfajta tenyésztéssel összefüggő törzskönyvezést, nyilvántartást és a született csikók bélyegzését. A törzskönyvezett kancák csikói a jobb nyeregtájra „m t" és születési évszám, míg a bal nyeregtájra a törzskönyvi szám besütését kapták.

53 A szövetkezet végeredményben a ménes szervezete volt. Nem volt kötelező a belépés, bárki bármikor kiléphetett, s akkor a maga választotta állami vagy magán ménnel fedeztethette kancáját. Az önként vállalt tenyésztési fegyelemért viszont az ország legjobb ménjei álltak rendelkezésre kedvezményes díjtétellel. Ez a tenyésztési fegyelem nem hatott visszariasztóan, s a szövetkezet létszáma évről- évre növekedett. 1893-ban 300,1894-ben 568,1895-ben 514 kancát fedeztettek, 1896-re pedig már 750 kancát vettek előjegyzésbe.

54 Noha az alapításkor nem hangzott el és szabályzatban sem rögzítették, a tenyésztési irány teljes egészében a nóniusz fajta irányába terelődött. Az első évben a 300 kancából mintegy 200 kancát fedeztettek nóniusszal, a második évben ez az arány még inkább a nóniusz irányába tolódott, míg 1895-ben már valamennyi kancát nóniusz ménhez párosították.

55 Valószínűleg emiatt esett vissza mintegy 50 egyeddel a kancalétszám, viszont ugyanakkor kezdett kibontakozni Hódmezővásárhelyen a félvér tájfajta tenyészkörzet a helyi fedeztetési állomásra összpontosított félvér (mezőhegyesi és kisbéri) ménekkel. A nóniusz fajta térhódítása. A bánsági és bácskai nóniusz A nóniusz tenyészirányzat nem volt véletlen. A XIX. század végén terelődött a figyelem a nóniusz törzs irányába. A nóniusz nagy korszaka volt ez. 1880-ban az állami ménesek párosításának értékelésében

56 a cikkíró még úgy vélte, hogy a nóniusz törzs is megérdemelne olyan figyelmet, mint a gidrán. A 90-es évek közepétől viszont nemcsak a mezőhegyesi törzsménesben, hanem az országos fedezőmének arányában is mind nagyobb százalékban részesedett a nóniusz (6. táblázat). A parasztgazdaságok, különösen az intenzívebb gazdálkodást folytató területeken, ebben a fajtában találták meg az ideális gazdasági igáslovat. Ugyanekkor a nagybirtokon, ahol a nehéz igásmunkát ökrökkel végezték, a félvértenyésztés dominált. 53 Szabályzat, 1894. 54 M.h. és vidéke, 1896.107-108. p. 55 M.h. és vidéke, 1896.108. p. 56 Állami méneseink, 1880. W. 106. p.