Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)
ERNST JÓZSEF: A tájfajták kialakulásának kezdete Magyarországon Mezőhegyes vonzáskörzetében
Mezőhegyesen tartott árveréseken. Ugyanakkor több tenyészmén került a vármegyék és a községek által fenntartott fedeztetési állomásokra, valamint néhány uradalmi ménesbe. 22 A tenyésztésre alkalmas mének jelentős részét azonban a Csehországban, Ausztriában és Olaszországban levő méntelepeknek adták át, 23 míg Magyarországra a bukovinai Radautzból - ma: Radauti (Románia) és a Piber-i (Ausztria) ménesből hoztak gyengébb minőségű fedező méneket. 24 A remonda előállítási kötelezettség még a saját kancaállomány felfrissítését is lassította. Az 1876-es kiegyezést követően a cs. k. katonai lótenyésztési itézményeknek a magyar állam részére történt 1869. január 1-i hatályú átvétele előtt a tözskancákat szinte kimúlásukig a tenyésztésben tartották, s csak elhullás, illetve tartós meddőség esetén minősítettek át helyükre egy-egy kancacsikót. Az átvételt követően az idősebb kancákat még termékenységük idején kisorolták és a szám feletti kancacsikókkal együtt olcsó áron, belföldi tenyésztőknek adták el tartási és tenyésztési kötelezettség vállalással. Az állami ménesek remonda előállítási kötelezettségét megszüntették. 25 A köztenyésztésnek rendkívüli szüksége lett volna már korábban is Mezőhegyes homogén, jó genetikai adottságokkal rendelkező tenyészállataira. Magyarországon ugyanis a XIX. század közepével záródó korszakban a juhtenyésztés kivételével, amelyet rendkívül magas színvonalon műveltek, 26 nem volt meg az a fajtaismereti és tenyésztési kultúra, a fajták iránti tisztelet, amely Nyugat-Európában a kor tenyésztési technológiájának megfelelő szinten, már általános volt. A sertés és a szarvasmarha esetében, ahol a továbbtenyésztésre szolgáló állatok forgalma, és az apaállatok beszerzése általában a területen belül zajlott le, az egyöntetűbb tartási mód mellett kialakultak az egyes vidékeknek megfelelő jobb vagy gyengébb minőségű típusok és fajták (szalontai, bakonyi sertés, alföldi, erdélyi stb. szűkre marha). A lótenyésztésben ilyen tájtípus kialakulásáról néhány zártabb terület (pl. Székelyföld) kivételével nem beszélhetünk. Csupán arról volt szó, hogy a természeti és gazdasági viszonyoktól függően egyes területen több vagy kevesebb jó ló volt-e található. A minőségen belül a típust, illetve a fajtajelleget illetően igen heterogén volt 22 WRANGEL, C. G. 3. köt. 1893.47. p. 23 Grundbuch, 1786-1821. No. 201-1000, Grundbuch, 1822-1843. No. 1- 1000. MMgMa 4595., 4596., 4597., 4598., 4599., 4600., 4601., 4602., 4603. 24 FESTI. 1872.62. p. 25 FESTI. 1872.58-59.p. 26 Szász Coburg góthay herczeg ó fensége magyar országi uradalmaiban található nemesített juhok tartásáról, tenyésztéséről és neveléséről szóló útmutatás. (Rozsnyón, 1849.) A még ma is korszerű utasításból kitűnik, hogy a legszigorúbb büntetéssel, azonnali elbocsátással csak abban az esetben éltek, ha a juhász nem tartotta volna be a párosftási tervben előírt beosztást.