Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1986-1987 (Budapest, 1987)
TANULMÁNYOK - Balassa Iván: Egy talajmegmunkáló eszköz: a hasogató Európában
általa történő szántási módot is vassal való szántásnak kellett nevezni".20 Tegyük még ehhez hozzá, hogy a magyarországi latinban is vomer „laposvas, ekevas" jelentésű, míg a ferrum longum „hosszúvas, csoroszlya" tartalommal ismert. Ha egyszerre szólnak az eke vasalásáról, mint egy 1231-ből származó oklevélben: „in duobus ferris, quibus aratrum indiget", vagyis két vasról beszélnek, melyek általában az ekéhez szükségesek. A fenti összeírásban azonban csak vasról van szó, így minden valószínűség szerint olyan szerszámot jelöl, mely csak eggyel rendelkezik,* így minden bizonnyal hasogató. Ha megnézzük az idézett helyeket, akkor azt látjuk, hogy minden esetben ugyanannyi ekével történő szántást kellett teljesíteni, mint amennyit „vassal" végeztek, ami természetes, mert amennyit felhasogattak, ugyanannyit ekével meg is kellett szántani. A másik adatunk 1662-ből a Szepességről származó ábrázolás, mely minden kétséget kizáróan egy hasogatót és a vele végzett munkát mutatja be. Két egyforma nagyságú kerékre helyezték rá a hasogató gerendelyét és az egészet kétágú szarvval lehetett irányítani, illetve a vasat a szükséges mélységbe belenyomni. A gerendelybe annak az aljáig érő pengéjű csoroszlyát erősítettek és a szerszám elé két ökröt fogtak. A háttérben a hasogató járásának irányára merőleges barázdák látszanak, ami azt bizonyítja, hogy a földet két irányból is meghasogatták. Ha tudjuk is azt, hogy az ilyen képek alkotói a mezőgazdasági munkákhoz nem sokat értettek, akkor feltűnő, hogy ez esetben milyen pontosan ábrázolják a hasogatót és a vele végzett munkát.21 Már kezdetben problémát jelentett számomra, hogy miként nevezzem a vizsgált szerszámot. A hasogató, hasogatás mellett döntöttem, mert ez az elmúlt század kissé hasonló szerszámára utal. Feltételeztem azonban, hogy lenni kellett a magyar nyelvben korábban az ilyen jellegű műveletre valami szónak, kifejezésnek. Ezt TAKÁCS Lajos egyik könyvében azt hiszem meg is találtam: „ . . . a horolás-nál nem fordították, nem emelték meg a földet, amit felmetszettek, hanem a horoló szerszámot csak húzták, miáltal az elvágta a gaz gyökereit, és a földet fellazította. Ez utóbbi mozzanat, a föld felborzolása volt a műveletnél a lényeges." Ez a megállapítás sok mindenben megegyezik azzal a munkával, amit a hasogatóval kapcsolatban megismertünk. A magyar nyelvterületen azonban az utóbbi száz évben a szőlőművelésben terjedő eszköz, mellyel többek közt Gyöngyös környékén kéziszerszámként a gyomokat nagyjából kiirtották, a földet fellazították. Ezzel kapcsolatban ismét TAKÁCS Lajost idézem: „ . . . a horolás jóval tágabb értelmű lehetett annál, hogysem az e szóval jelölt munkát csupán a kapaszerű eszközzel, horolóval végzett tevékenységre szűkítsük le. Az egyik 1910-ben közre adott Ipolyszalka (Hont m.) nyelvjárását ismertető könyv adatai közt találjuk pl., hogy a 'meghorollya' valójában azt jelenti, hogy 'vékonyan megszántja a föld tetejét'.-20 BELÉNYESY M. 1957. 601. 21 Magyar Művelődéstörténet 3:165.
