Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1986-1987 (Budapest, 1987)
TANULMÁNYOK - Oroszi Sándor: Karsztfásítás az Osztrák—Magyar Monarchiában, különös tekintettel a horvát tengermellékre és Fiume városára
az adott területen folyó általános gazdasági tevékenységnek, még akkor is, ha - mint a Karszton — a fásításnak kiemelkedően nagy jelentősége van. Az itt vázolt tanulságok a magyar erdőgazdaság számára az első világháború utáni időkben jelentősen felértékelődtek, hiszen létkérdéssé váltak a szélsőséges termőhelyeken (köztük a kopárokon) végzendő erdőtelepítések. Többen a Karszton kezdett munkát a magyar Alföldön folytatták. (Elég itt csak BODOR Gyula nevét megemlítenünk.) A karsztfásítás tapasztalatai, eredményei természetesen folytatásra találtak a helyszínen, Olaszországban és a megalakult Jugoszláviában. A magyar szakmai közvélemény a két világháború közötti időszakban is figyelemmel kísérte a Karszton folyó munkálatokat. Az 1936-ban Budapesten tartott II. Nemzetközi Erdőgazdasági Kongresszuson hallhattak arról, hogy az 1929. évi jugoszláv erdőtörvény a karsztfásítási teendőket részletesen meghatározta. Törvénnyel biztosították azt is, hogy az elemi iskolák mellett csemetekerteket hozzanak létre, továbbá a diákok a karsztfásításban évente három napot dolgozzanak.63 A jugoszláv kormány tehát erőfeszítéseket tett az ún. (jugoszláv) „passzív vidék" gazdálkodásának javítására.64 A legeltetés, állattenyésztés viszonyait is igyekezett rendezni.65 A parasztgazdaságokban szorgalmazták a humusz- és termőföld képzését elősegítő növények, így például a kaktuszfélék termesztését.66 A erdészeti oktatás fontos elemét képezték a karsztfásítási ismeretek.67 Az oktatást segítette Josip BALÉN 1931-ben megjelent alapvető karsztfásítási könyve.68 Tehát az elméleti és gyakorlati eredményeket összegezték, azt a gyakorlat, a munkák további folytatására összpontosították. Különösen így volt a második világháború után, amikor a karsztfásítást minden korábbinál kedvezőbb viszonyok között folytathatták.69 Követve a múlt században megfogalmazott óhajt: „nem a természet bánt e vidékkel ennyire mostohán, s juttatá ily szánandó sorsra: emberkéz tette azzá; kell tehát, hogy emberkéz emelje egykori viruló fokára."70 63 BALÉN, J. 1936. 64 A „passzív vidék" elnevezés arra utal, hogy a lakosság kb. 80%-a gazdálkodásával nem tudta önmagát eltartani. Lásd bővebben: ABONYI István: Szakmai és emberi élménvek erdészeti szolgálatban az Adriától a Kárpátokig (Bp. 1983.) c. kéziratának 19—20. oldalait. MMMA. IV. 715. 65 Lásd: KRSTITCH, O. 1936. 66 PREMUZIC, A. 1937. 195. p. 67 Itt mondok köszönetet ABONYI István bp.-i oki. erdőmérnöknek (74 éves), aki személyes élményeivel segítette munkámat. Hasznos tanácsokat adott a szakirodalomban való tájékozódásomhoz, továbbá ő fordította a szerbhorvát nyelvű összefoglalót. 68 BALÉN. J. 1931. 69 Újabbkori összefoglalásra lásd: 1VANOV1C V. PRISKORIC, O. 1986. és Ogulin vidékét illetően a „Sumarski List" 1987. évi teljes 7—9. számát. 70 BOTHÓ J. 1870. 2. p.
