Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1986-1987 (Budapest, 1987)

TANULMÁNYOK - Fülöp Éva Mária: Fejezetek a tihanyi apátság balatonendrédi gazdaságának történetéből (1716—1945)

akótól kétszázig emelkedhetett. A fehér borok azonban minden évben nagyobb mennyiségben voltak a vörösnél.61 Pálinkát az uradalomban törkölyből, seprőből és a szántódi kertben termett szilvából főztek. A Tihanyi Apátság somogyi birtokának szőlőit a múlt század végén érte el az országban az 1870-es években megjelent filoxéra-fertőzés, amely szinte felmérhetetlen károkat okozott az ország szőlőállományában. Az uradalom zalai része sem maradt mentes a kártevőtől: amikor Gemál László tihanyi orvos fizetésének javítását kérte az apátságtól, a kérést a főapáthoz továbbító tihanyi perjel indoklásában megjegyezte, hogy „. . . mióta a filoxera tönkretette a szőlőket, azóta az elszegényedett néptől semmi mellékkeresete sincsen."62 A szőlőgyökér-tetű ellen szénkénegezéssel próbáltak védekezni, de a megoldást az új szőlők telepítése jelentette: a fertőzésnek ellenálló amerikai alanyok és direkttermő fajták, s az immúnis homokterületek betelepítése. Gróf Széchényi Imre és Miklós Gyula telepítési kormánybiztosok 1890-ben négytagú bizottsággal megvizsgálták a Balaton-parti homokterületeket Keszthelytől Lepsényig. Útjuk során Szántódon is megszálltak, s Bors Mihály jószágkormányzó ismertette velük a gazdaság zamárdiakkal kötött szerződését. Eszerint az átengedett homokterületért a vállalkozók a termés 50 százalékát fizették volna. Széchényi Imre ezt célszerűbbnek tartotta a készpénzfizetésnél, de megjegyezte, hogy ez az arány igen magas, a termés 25 30 százaléka is elegendő lenne.63 Ez

időszak után az uradalom szőlőtermesztése a kőhegyi apátsági szőlőre korlátozódott, az endrédi rózsahegyi szőlőről nem sikerült a termesztés folytatását bizonyító adatokat feltárnunk. Ami az apátság erdőgazdálkodását illeti, az uradalomban Endréden az 1770-es évek elején egy, majd az 1770—80-as évek fordulójától két erdőőr volt. Mivel ekkor az erdőhasználat lényegében csak az erdőélés szintjén mozgott, ennek hatása a XVIII. század végén már jelentkezett, s a szántódi erdőket 1775—1776-ban tilalom alá vették, azaz csak akkor engedélyezték a legeltetést, ha a fiatal fák lombját a szarvasmarhák már nem érték el.64 A

század végén, 1799-ben 6200 holdnyi összefüggő szántód-endrédi erdőből 2770 hold volt az endrédi, 1640 a jabai és 1815 a szántódi erdő területe.65 Magyar Eszter többször idézett könyvének megállapítása szerint az apátság erdőgazdálkodásában a birtokoknak a Vallásalap tulajdonába kerülésekor következett be döntő változás. A Mária Terézia-féle 1769. évi erdőrendtartás előírta az erdők vágási szakaszokra osztását, a kivágás és erdősítés tervszerűségét. A kamarai birtokokon nagyarányú erdősítések indultak meg és 1796-ban, kamarai erdőmeste-61 FÉNYES E. 1847. 64—69. p. 62 BFL FIT Sashegyi Damasczén tihanyi perjel a főapáthoz. 1893. jan. 63 Uo. Bors Mihály szántódi kormányzó a főapáthoz. 1890. dec. 12. 64 MAGYAR E. 1984. 71—72. p. 65 Uo. 66. p.