Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1986-1987 (Budapest, 1987)
TANULMÁNYOK - Für Lajos: A csákvári uradalom állattenyésztése, 1920—1944. II.
6. táblázat A sertéshízlalás főbb mutatói Év Hízósertés Értékük Pengőben Év db átlagsúly kg-ban összsúly átlagérték összérték 1936 455 145 65792 92,4 60765 1937 713 153 109409 102,0 111577 1938 770 147 113372 93,8 106313 1939 1110 149 165270 98,0 161969 1940 1472 160,5 236323 137,7 322966 1941 737 142,6 105093 170,7 179383 1942 603 153,7 92669 192,3 198172 1943 680 147,1 100013 247,3 247862 Adataink többrendbeli következtetésre alkalmasak. Közülük csupán kettőt szeretnénk kiemelni, Mint az eladásra kerülő, azaz felhizlalt sertések átlagsúlya mutatja, lényeges változás — sajátos módon — éppen a legtöbb sertés hizlalásáról tanúskodó évében, 1940-ben volt, amikor az átlagsúly darabonként valamivel 160 kg fölé emelkedett. Az átlagsúlyok viszonylagos magas (145 és 153 kg közötti) volta arra utal, hogy a kor táplálkozási és piaci igényeinek megfelelően a sertéshizlalásban a hústermelés mellett még igen fontos szerepe volt a zsírhozamoknak is. Az átlagsúly és a meghizlalt darabszám nagyon is eltérő értékeihez igazodva, igen szélsőséges módon ingadozott az évente áruba bocsátható hízott sertésállomány kilogrammsúlya: 657 q-tól 2363 q között járt az élősertés-súly, amit az uradalom a háborús konjunktúra éveiben piacra tudott dobni. Épp a háborús viszonyok kapcsán fontos kiemelni, hogy a hízott sertések átlagsúlyának azonos volta mellett milyen nagy mértékben emelkedett az egy hízó után elért vételár: amíg az uradalom 1936-ban egy-egy 145 kg-os hízott sertés után 92,4 Pengős vételárhoz jutott, addig 1943-ban ugyanolyan súlyú, 147 kg-os sertés után a háborús infláció következtében közel háromszor annyit, 247,3 Pengőt kapott. A csákvári uradalomban éppúgy, mint országszerte, s a két háború között éppúgy, mint a világháborút megelőző évtizedekben, igen sok gondot okozott az állatállomány, azon belül is a leginkább intenzív keretek közt tartott szarvasmarha- és sertésállomány takarmányozása. Az előbbiek esetében főként az igaerő és a tejhozam biztosítása, az utóbbinál főként a hizlalás emésztett fel tekintélyes mennyiségű takarmányt. Nincs terünk arra, hogy a takarmányok két nagyobb csoportját alkotó ún. szálas- és szemes-, illetőleg ezekből nyert erőtakarmányok évi terméshozamait ezúttal részletesen vizsgáljuk.40 Számos jel utal arra, hogy 40 A kérdéskör részletekbe menő áttekintésére a növénytermesztés vizsgálata során kerülhet sor. Itt esupán a felhasznált és szükséges takarmányokról áll módunkban szólni.
