Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1986-1987 (Budapest, 1987)

TANULMÁNYOK - V. Góz Gabriella: Adalékok néhány nyugat-európai ország szarvasmarhafajtatörzskönyvezésének történetéhez

ban 1858 óta tenyésztik. A kelet-friz fajtát 1845—1873 között hús-tej hasznosítás céljából keresztezték a shorthorn fajtával, elsősorban Hollandiában. A friz fajta behozatala Dániába valószínű, hogy vagy Svédországból vagy Hollandiából történt. A feketetarka lapálymarha tájfajtái közül Európában a friz, a kelet-friz, a hollandi és a holstein fríz fajtákat tenyésztik. Dánia szarvasmarha-tenyésztésének eredményeit segítette továbbá a tejtermelés mennyisége és minősége emelésére, fokozására irányuló céltudatos tenyésztői munka, amelynek szervezésére és előmozdítására a világon először itt alakult meg az első tejelésellenőrző egyesület 1895-ben. A tejértékesítést is Dániában szervezték meg először a világon, ugyanis 1882-ben Hjedingben (Jütlandon) alakult meg az első tejszövetkezet. Ezzel az állati termékek előállítása lett fő üzletága a kisgazdaságoknak is.19 Németországban is a fajtákkal való kísérletezés került előtérbe a XIX. században. Egy olyan új szarvasmarhafajta előállítása vált szükségessé, amelynél adott a tejbőség, a hústömeg és ehhez még gyors hizlalóképesség is párosul, kevés takarmány mellett. Angliában a legeltetés volt a jellemzőbb. Németországra viszont az istállózás. Ez utóbbi csak takarmánytermesztéssel lehetséges, ezért fontos a gazdaságosság, ezért kívánalom az alacsony fogyasztás és a jó takarmányértékesítő képesség. Ennek érdekében a királyi birtokokra — költséget nem kímélve - Európa minden ismeretes fajtájából hozattak állatokat, ahonnan azok, mint megállapodott „törzsökfajok" jótékony hatással voltak az ország állattenyésztésére, a szarvasmarha nemesítésére. Hohenheim — ahol 1818-ban alapították a német gazdasági akadémiát — buzgón járt el feladatában. Hosszú éveken át tartó több fajta bevonásával végzett kísérleteiből igen hasznos eredmény született. A felsorolt tulajdonságok eléréséhez a legalkalmasabb fajtának a szimentáli marha bizonyult.20 A szimentáli marha eredetét — régebbi felfogás szerint — visszavezetik egy fajtabélyegeiben hasonló típusú, a Skandináv félszigeten feltűnt marhatípusra, amely azután Skandináviából került Svájcba az V. században. Duerst szerint azonban bennszülött svájci fajta. A XVIII. század végéről fennmaradt feljegyzések szerint a berni kantonban, főleg a Siemmen és Saanenthalban, továbbá a freiburgi kantonban volt található egy hasonló vöröstarka vagy feketetarka marha. A XIX. században kezdték kiselejtezni az egyszínű vörös, vagy egyszínű fekete marhákat. Ezzel a freiburgi kantonban a feketetarka, a berni kantonban a pirostarka marha terjedt el. A külföldi vásárlók körében a keresettebb a világos színű festékmentes marha lett. Ezt szem előtt tartva, a svájciak tervszerű kiválasztással, egyöntetű színre nemesedett, jobb termelőképességű marhát tenyésztettek tovább. A XIX. század közepén a svájci pirostarkák számos tájfajtája (berni, fruttigeni, adelbodeni stb.) közül vált ki a szimentáli, magára vonva a svájci és a külföldi tenyésztők 19 FALU 1926. VII. évf. 3-7. sz. 38 44. p. 20 MG. 1847. február 7.