Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1986-1987 (Budapest, 1987)
TANULMÁNYOK - Pálmány Béla: Majorsági állattenyésztés a szécsényi uradalomban (1797—1851)
tehénnek 10 bécsi mázsa szénát, 20 bécsi mázsa őszi szalmát, 5 font sót és az egész állománynak 1806 szekér zöldtakarmányt szórtak a jászolba, ami más uradalmak gyakorlatához képest kevésnek mondható.56 A trágyahozam értékét minden marha után 2 Pft-ra becsülték. Az egész svájceráj 783 Pft hasznot hozott, vagyis minden egy évnél öregebb állat 15 Pft 35 d-t, ami jóval több, mint a berki uradalomban nyereségként elkönyvelt tehenenként 60 font vaj és 60 font túró értéke, 11 Pft 28 d.57 Az összeírásban sem igásökrökről, sem göbölytartásról nem tesznek említést. Az igásállatokat a jövedelembecslés módszere miatt fölösleges volt szám szerint kimutatni, minthogy a rezsit nem tételenként számították ki, hanem egyszerűen a nyers pénzbevétel 1/3 vagy 1/4 részét levonták ilyen címen. Közvetett jelekből következtethetünk arra, hogy göbölyhizlalás mégis folyt a gazdaság modernizálása után is. A ser- és pálinkafőző ház telkén ugyanis 1839-ben is állt egy 60 szarvasmarha számára kőből, téglából emelt istálló, amelyben minden bizonnyal hasznosították is a pálinkamoslék és a sörszalad egy részét. A szécsényi „alsópajta" területén is összeírtak két „100 marha számára" épült istállót.58 Jochmann mint képzett baromorvos különös gondot fordított a tehenekre: a Borjúpástból kihasított 33 mh területű legelőre csak a kényes jószágokat engedte, gondoskodott a külön itatásukról is. Amikor mégis kitört köztük a marhadög, a birkáknál is alkalmazott glaubersós és salétromsavas kezelést folytatta — állítása szerint hasonló sikerrel. A „kőrösbogárszesz"-kezeléssel elérte, hogy a beteg tehenek felhólyagosodott bőre kifakadt és — bár rövidesen patakzott róluk a víz, három órán belül felemelték a fejüket a marhák és kérődzeni kezdtek.59 A sertéstartás méreteire vonatkozó számadatok nehezen fogadhatók el, mivel eszerint csupán 23 anyakocát, valamint 70 kant és ártányt bíztak a kondásra, akinek konvenciója értelmében jogában állt 100 saját disznaját is az uradalom árpájával teleltetni. A malacszaporulat évi 150 db volt, ennek 2/3-át darabonként 15 xr (vagyis 25 d.) áron eladták. Évente 45 hízott ártány került az udvar konyhájára vagy eladásra. Ennél több sertés tartásáról nem szól a birtokfelmérés, pedig aligha állt üresen a ser- és pálinkafőzde mellett 300 disznónak emelt nagy akol, és a töméntelen moslék hasznosításának ez a módja már nagy hagyománynak örvendett a szécsényi majorságban.60 A modernizált gazdaságban tehát új alapokra — a váltógazdálkodás szabályai szerint termesztett zöldtakarmányok hasznosítására — helyezték az állattenyésztés egész „épületét". A képzett gazdatisztek megtalálták azt a földművelési rendszert 56 NmL IV. 7. cc. Nemesi birtokösszeírások 1/1839. Forgách Pál 57 T. MÉREY K. 1966 345. p. 58 NmL IV. 7. cc. Nemesi birtokösszeírások 1/1839. Forgách Pál. 59 JOCHMANN S. 1837/d. 60 NmL IV. 7. cc. Nemesi birtokösszeírások 1/1839. Forgách Pál
