Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)
Knézy Judit: A somogyi parasztság gazdálkodásának és táji csoportjainak változásai (1850—1914)
te. 34 Az elkövetkező évtizedekben jelentősen csökkent az ökrök száma, tinókat inkább csak hizlalás kedvéért tartottak. A jelzett időszakban javult a paraszti lóállómány színvonala. A melegvérű és aprótermetű, régi nevén „piros sodrott magyar ló" fajtafelerősítése céljából 1845 óta 35 — a nemesség korábbi kezdeményezésének eredményeként — fedeztető állomásokat állítottak fel a megye több helységében. Másfél évtizeden keresztül erősebb testalkatú, fuvarozást, nyomtatást jobban bíró utódok terjedtek el. Ezek is keverékek voltak, de előnyösebb tulajdonságokkal. A XIX. század második felére a sertés helyi tájfajtája, a siska kiszorulóban volt. Talán legtovább a Dráva melléki, zselici, iharosberényi, somogyszobi erdőkben maradt fenn. 36 A helyi fajták és a sumadiai, ún. rácz sertés keveredésével létrejött mangalica térhódításával a tartásmódban még nem következett be belterjesedés. A megfelelő legelőkkel, erdőkkel rendelkező falvak sertésfalkái egész éven át a szabad ég alatt voltak, az anyák kinn is malacoztak. 37 De egyes falvakban télire már hazahajtották a falkát és sertésólak, hidasok találhatók az udvarokon. Nagyobb gondot az igásállatok és a hizlalásra fogottak takarmányozására fordítottak. Zab mindenfelé termett, szerencsésebb években a széna is elegendő volt. Ez utóbbit több helyen szalmával vegyítve „rázottan" adták télire vagy szecskának aprítva. 38 A másodvetésű hajdinát a kaposi és szigeti járásban a tehetősebbek lovakkal etették, 39 de az atádi és csurgói járásban (Belső-Somogy déli fele) inkább emberi tápláléknak használták fel. Kölest és árpát szintén Kaposvár környékén (kaposvári, igali járás) termeltek, takarmányozás céljából. A kukorica és burgonya is igen jelentős takarmány volt, de még az erdei gyenge hajtások, a gyűjtögetett makk, avarfű és fagyöngy is. A zöldtakarmányok vetése (pl. a zabosbükkönyé) 40 több helyen elterjedt már. Legelő szempontjából a megye északkeleti fele aránylag rosszabbul állt, mint a többi tájegység. Ezért a korszerűbb rétgazdálkodás, takarmánytermelés itt előbb megindult. 41 A földmüvelés termékeiből a búza és bor került leginkább piacra. A század utolsó harmadában a gabonakereslet növelte a parasztok termelési kedvét, s korszerűbb, mélyebben szántó és termelékenyebb ekék használatára, igényesebb szántóföldi gazdálkodásra késztette őket. A megye északkeleti és délkeleti fele (Kapos-mente, Külső-Somogy és az ún. Szigetvidék, Szigetvár környéke) jobb búzatermelő vidék volt, és a gabonakonjunktúrát jobban ki tudták használni. 34 CSORBA József, 1857. 61. Fuvaros helységként említi Juta, Hetes, Aszaló, Magyaregres, Jád, Faisz, Bize, Marcali, Nikla, Szomajom, Kisbajom, Szabás, Szulok, Csokonya, Lad, Bőszénfa, Andocs, Nágocs, Karád helységeket. 35 KIRÁLY István, 1982. 217. Statisztikákat idéz, ezek szerint 1850-ben ökör, bika és bivaly 42 325 db volt az adózók kezén, 1881-ben a volt úrbéresek kezén 18 591 db ökör. 36 KNÉZY Judit, 1977. 26—27. ÉBNER Sándor, 1933. 150—159. 37 Csorba József szerint 1857. 73 a legtöbb sertést az igali karádi járás területéről és a Dráva mellékéről vittek el a soproni kereskedők. 38 CSORBA József, 1857. 70. 39 CSORBA József, 1857. 64—65. 40 BARLA SZABÓ István, 1860. dec. 4. 291—292. 41 KIRÁLY István, 1968. 164—176. KIRÁLY István, 1962. 47—51.
