Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)
Nováki Gyula: XIV—XVI. századi szántóföldek maradványai a sümeg-sarvalyi erdőben
A beerdősülésen felül azonban a szántóföld maradványok elhelyezkedése, az egykori faluhoz való szoros csatlakozása is egyértelműen arra vall, hogy Sarvaly falu határhasználatának emlékei. Az egykori falutól K-re és É-ra eső terület a bozótos, fiatal erdő miatt jelenleg áttekinthetetlen. A Ny-ra és DNy-ra eső határrészt azonban az idős fákból álló, viszonylag kevés aljnövényzetű erdőben a felszíni nyomok alapján, teljes egészében sikerült meghatározni és feltérképezni. Ezen az oldalon szerencsés körülmény tette lehetővé, hogy a falu szántóföldjeinek a legtávolabbi határvonalát is viszonylag pontosan meghúzhassuk. Ugyanis a település maradványaitól átlag 1—1,3 km-re, az addig enyhén emelkedő területet hirtelen meredek oldalak zárják le, ahol földművelésre már nem volt lehetőség. Ez a meredek hegyoldal nagyjából félkörívben zárja le a falunak erre az oldalra eső határát és ehhez igazodva a szántóföldek nyomai is csak eddig terjednek. Azonban ez a határrész sem volt teljes egészében alkalmas földművelésre, mert a településtől NyDNy-ra széles, lapos, vizenyős völgy húzódik közvetlenül a falu alatti mocsaras völgyig és ez ketté szakította a területet. Ezen a határrészen tehát két helyen volt lehetőség földművelésre: az egyik a DNy-i irányban a hegy lábáig emelkedő széles dombhát, amelyet D felől egy mély völgy zárt le, a másik pedig a Ny-ra eső meredek, sziklás hegy lábánál induló enyhe lejtő. Utóbbinak azonban a lejjebb eső részét, a falutól ÉNy-ra, a sűrű, bozótos erdő miatt nem ismerhettük meg közelebbről. Az egész hegység bazaltkőből áll, sok kő hever a felszínen is. Nagyrész ennek köszönhető, hogy a parcellák határvonalát — a szélükre kidobott kövekből álló kősorok révén — megállapíthattuk. Másrészt az enyhe lejtőn a huzamosabb ideig használt szántóföldek szélén kialakult spontán földteraszok is pontosan jelzik a parcellákat. Lehetséges, hogy utóbbiak egy része is tkp. kősort takar (3—4. kép). A kősorok és teraszok magassága az alig 20—30 cm-től a 100—150 cm-ig váltakozik. A Ny-ra eső rész felszíne erősen köves. Itt három, természetes eredetű sziklatörmelék-kúp is van, de ennél nagyobb számban, mesterségesen összehordott kövekből kialakított, több méter átmérőjű kőhalmazokat is találunk. Ezek az erősen sziklás területekre jellemzőek, ahol a nagy mennyiségű összegyűjtött követ már nem tudták elhelyezni a szántóföldek szélén egy sorban. A parcellák alakja a terep adottságaihoz alkalmazkodik és nagyjából a szintvonalakhoz illeszkedik. Az egykori falu felé, NyDNy felől lejtő dombhát tetején a terep adottságainak megfelelően DNy—ÉK irányában haladnak a parcellák, míg a félkörívesen emelkedő, meredek hegyoldalak aljában, a hegy alakjához igazodva, nagyjából É—D irányban húzódnak (5. kép). A parcellákat, néhány kis területű kivételével, a kősorok és teraszok nem veszik egészen körbe, többnyire csak az alsó, néha az oldalsó szélét mutatják. A szomszédos parcellák és a terepadottságok alapján azonban többségüket ki lehet egészíteni. Az így kapott területek nagy eltéréseket mutatnak. A rekonstruálható 16 parcella területe 0,3—1,19 ha között váltakozik, az átlag 0,69 ha. A középkorban szokásos holdra átszámítva 15 a 16 parcella 0,93—4,25 hold között váltakozik, az átlaga 2,48 hold. Az oldalak hosszának aránya is igen különböző, egy közel négyzet alakúé 15 1 hold = 2800 m 2 . BOGDÁN I. 1978. 178.
