Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Wohlné Nagy Ágota: A levendula magyarországi elterjedése és gyógynövényként való felhasználása

termesztésére vonatkozó szaktanácsokkal.

52 A telepítéshez Budakalászon nevelték elő a palántákat. A levendulatelepítés kiválóan sikerült, a növények bokrosodtak, erősödtek. A tihanyi félsziget délies növényvilágába, a karsztbokorerdős és a sok Földközi-tenger melléki növény alkotta flórába csodálatosan illeszkedett a levendulakert, és noha emberi létesítmény volt, mégis a táj természetéhez alkalmazkodott, s pár év múlva sokan őshonosnak vélték. Az apátság kérésére a csúcshegyi részen a levendula közé mandulacsemetéket is ültetett Bittera, a táblák szélét pedig feketeribiszkével vette körül. A kopár, köves legelő pár év alatt virágzó, jól jövedelmező gazdasággá alakult (6—8. kép). Amikor a levendula termőre fordult, szükségessé vált az illóolaj lepárlására szolgáló készülék felállítása. (Kezdettől fogva kizárólag illóolajlepárlásra hasznosították a termést). Bittera Gyula erre a célra három színréz lepárlót készíttetett, melyek közül kettő nagyobb (6 q nyersanyag befogadására) és egy kisebb (5 q feldolgozására). Ezek a lepárlóberendezések még ma is megvannak, e^y Várpalotán, a Magyar Vegyészeti Múzeumban, egy Szigligeten, a Badacsonyi Állami Gazdaság kiselejtezett eszközei között, egy pedig Tihanyban. A lepárlóberendezések eredetileg az ún. Külső Tónál voltak fölállítva, innen a háború alatt bekerültek a Belső Tóhoz. A gőzfejlesztést 1932-ig mobil gőzlokomo6. A tihanyi levendulás nyereghegyi — Sajkod felé eső része a mandulafákkal 52 SZATHMÁRY G. közlése 1982.