Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Wohlné Nagy Ágota: A levendula magyarországi elterjedése és gyógynövényként való felhasználása

igen száraz hideg tél vagyon, bé — köll egy kevese födni Szalmával, leg-alább az gyökerénél."

25 CSAPÓ József debreceni főorvos „Új füves és virágos magyar kert"-jében különféle női bajok ellen ajánlja, de említést tesz szélhajtó, sőt molyirtó hatásáról is.

26 Ez idő tájt nem hiányozhatott a bábaasszonyok kellékei közül sem a levendula, mint ahogy azt Mocsi Károly 1784-ben íródott „A bábamesterségnek eleji" c. munkájából megtudjuk. A jó erős levendula-ecet a szülőknek vagy gyermeknek felélesztésére szolgált.

27 A XIX. sz. elején látott napvilágot DIÓSZEGI és FAZEKAS Magyar Füvész Könyv-e, melynek jelentőségéről GOMBOCZ Endre a következőket írja: „... végre rögzítette az addig annyi ingadozásnak kitett magyar növényneveket és ezzel közelebb hozta az egész botanikát a magyar anyanyelvű közönséghez."

28 Nézzük tehát, hogyan áll könyvükben a levendula! „szagos L! (L. Spica) lev. nyeletlenek, lántsás-szálasok, szegett szélük: gyűrűs füzérje pusztás, hosszú, leveletlen (Levendula) Spikinard L! (L. Stoechas) a szagostól abban különbőz, hogy füzérje rövid, tömött, leveles: murv. 3- karélyuk. (Spikinard) perge L. (L. multifida) lev. szárnyasok; levélkéi szárnyasonn s ösztörüssön hasgattak: Füzérje magános, 4-szegű, perge vagy tekeredett: murvái gyapjasok."

29 A szerzők felkiáltójellel azokat a növényeket látták el, melyek tudomásuk szerint előfordultak a „két magyar hazábann" Az elnevezésekkel kapcsolatban egy-két tisztáznivaló azonban mégis akad: Az első (szagos L.) a mai keskenylevelű levendula megfelelője, de ugyanúgy jelentheti a széleslevelű levendulát is. Ez a következőkkel magyarázható: Linné a valódi (tehát a keskenylevelű) levendulának a Lavandula spica L. var. a nevet adta. Ez csak részben vonatkozik a valódi levendulára. Ezen a néven ugyanis a közhasználat a Spicae oleum-ot szolgáltató sokkal kisebb értékű másik levendulafajt, nevezetesen a széleslevelű levendulát érti Linné idejében.

30 A Spikinard L. (az idézett mű második, felkiáltójeles növénye) elképzelhető, hogy a hibrid levendulát jelenti. Ezt a botanikai leírás is megerősíti (rövid, tömött füzér), de akkor a zárójelben közölt tudományos név, a L. Stoechas erre a fajra nem vonatkozhat, hiszen a Stoechas az ókori népek levendulája volt, s szerepe a későbbi korokban háttérbe szorult. Sokkal inkább illik ez a név a Diószegi által perge L.-nak nevezett és Magyarországon ismeretlen fajra, márcsak a botanikai jellemzés — „muvári gyapjasok" — alapján is. Tehát az „ingadozásnak kitett magyar növénynevek" — legalábbis ami a levendulát illeti — még ebben a nagy jelentőségű florisztikai műben sem nyertek végső orvoslást bajukra. A levendula eddig le nem jegyzett, új hasznait tárja elénk „Az Önn maga tapasztalásából tanító, okos, gondos és értelmes kertész" 1824-ben. Dísznövény25 LIPPAY J. 1664. 40. 26 CSAPÓ J. 1792. 158. 27 MAGYARY—KOSSÁ Gy. 1931. III. 295 28 GOMBOCZ E. 1936. 373. 29 DIÓSZEGI S.—FAZEKAS M. 1807. 344. 30 BOROS Á. 1968. 5.