Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)
Balassa Iván: A tokaj hegyalj ai aszúbor és eszencia 1790—1810 között
meleg napok, de harmatos, hideg és deres éjtszakák, a mellyek a szőllő szemeket fonnyaszszák, száríttsák, meg aszalják". 12 Az ilyen főzőesztendő eléréséhez nagyon sok mindennek kellett összejönnie, vagyis ahhoz, hogy a legalkalmatosabb időben a felesleges nedvességet elpárologtathasson a szemekből. A vizsgált korszakot megelőző időszakban az 1773., az 1779., az 1789., és az 1790. évet jegyezték fel ilyenként. De ezek sem voltak természetesen mind egyformák, mert 1773-ban olyan nagy menyiségben szedtek aszúszemeket, hogy azt a miskolci gazdák egész tavaszig tapostatták, míg az 1779-ben termett aszúszemek a kádon egyszerűen megecetesedtek. így jöttek aztán létre olyan évjáratok, melyeknek aszúját évtizedekig el lehetett tartani, míg másokat csupán néhány évig. 13 A tobábbiakban azt jegyezték fel, hogy „Az 1794-dik esztendő, rend-kívül jó, és még a 88-diknál-is, jobb esztendő volt" 14 . A fenti és más megállapításokat összevetve az derül ki, hogy az egyes éveket a kortársak nem azonos módon ítélték meg. így pl. NAGYVATHY az 1789. évet tartotta jónak, ugyanakkor DERCZENI ez évről azt állapította meg: „A meg nem aszott, de meg rodhadt szöllönek a mustya, felette kedvetlen ..." (17). SCHAMS az 1786., az 1792., az 1797. és az 1811. évet tartotta kiemelkedően jónak. 15 1797-ből így jellemzik a kiváló termést: „... minden hordó színbor mellé egy puttón aszú szőllő termett, úgy hogy kevés ordinárium borunk fog maradni. 16 Az eltérő vélemények abból adódhattak, hogy a déli és északi Hegyalja között mindig mutatkozott eltérés, másrészt a borosgazdák más szempontok szerint ítélték meg a jó évet. A mennyiségben, de különösen minőségben kiemelkedő éveket, az ún. főzőesztendőket azonban egész Hegyalján azonosan ítélték meg. Ilyen volt többek között az 1773., az 1794. és a valamennyi között leghíresebb 1811. Érdekes módon a következő év, az 1812. is nagyon jól sikerült:„Ungemein viel Most, und mitunter auch viel Trocken beeren, so zwar, daß man nicht hinlänglich Fässer hatte. Wegen der besondern Güte des Weines im vorigen Jahre wurde dieser Ausbruch Anfangs weniger geachtet, doch die folgenden Fehljahre brachten ihn sammt dem gemeinen Weine in einen solchen Werth, daß er sehr gesucht war, und um hohe Preise schnellen Absatz fand". 17 Elöljáróban azt is meg kell említenem, hogy a Hegyalján ebben az időben sem volt szokásban a szőlőfürtök leszedés utáni mesterséges aszalása, annak ellenére, hogy annak bizonyos módozatait ismerték. Ha valaki mégis alkalmazta, azt elítélték, mert ha egyszer nem indult meg az aszusodás, azt nem szabad volt mesterségesen erőltetni. így NAGYVATHY jegyezte meg: ,,A' Hegyallyán magam láttam, hogy a végből, hogy magok jó bort szűrhessenek a Gazdák; hanem hogy az aszalt szemeket asszú-szölő helyett (a mellynek gyakran olly nagy ára van, hogy göntzi hordóért 80—100 Ffl. adnak) el-adják". 18 1784-ben maga is megpróbálkozott vele 12 SZIRMAY A. 1810. 27 8. 13 NAGYVÁTI J. 1791. 2: 13. 14 DERCZENI J. 1796. 24. 15 SCHAMS, F. 1832. 1 :68. 16 MAGYAR Kurir 1797. Nr. 40. 634. 17 SCHAMS, F. 1832. 1 : 98. 18 NAGYVÁTI J. 1791. 2 : 76—7.
